Index Vakbarát Hírportál

A napokban eldől, hogy csődbe megy-e a Lufthansa, vagy sem

2020. május 5., kedd 12:58 | aznap frissítve

Csak ősszel indulhat újra a Lufthansa Group, a német légitársasági csoport 100 géppel csökkenti flottáját, és 10 ezer ember elbocsátásra készül – ezt mondta Carsten Spohr vezérigazgató a Lufthansa Group online éves közgyűlésén kedden az MTI szerint. A vezérigazgató azt mondta a részvényeseknek, hogy

most naponta alig 3 ezer embert szállítanak a csoport légitársaságai.

Az is kérdéses, hogy a cégnek sikerül-e elkerülnie a csődöt a kormányok segítségével. A légitársaság jelenleg négy állammal tárgyal, azoktól összesen 12 milliárd eurós mentőcsomagra számít. „A Lufthansának gyakorlatilag nincs bevétele, kiadásai viszont megmaradtak” – fogalmazott Carsten Spohr, aki szerint a cég havonta 800 millió eurót költ, még úgy is, hogy a dolgozók 90 százalékát kényszerszabadságra küldték. Spohr azt mondta, hogy a napokban eldől, hogy elkerüli-e a cég a csődöt, vagy sem. 

Az újraindulási fázis azon is múlik Carsten Spohr szerint, hogy az államok milyen ütemben oldják fel az utazási korlátozásokat. A mostani információk alapján a légitársaság úgy számol, hogy legkorábban ősszel tudnak újraindulni a járatok, de az ezt követő felívelés nagyon lassú folyamat lesz, 2023-ra érhetnek el egyensúlyi állapotot.

A vezérigazgató úgy látja, hogy a jelenleginél jóval kisebb üzemméretre kell átállniuk a légitársaságoknak,

és tovább kell csökkenteniük az üzemelési költségeket. Ezért kell a Lufthansának száz repülőgéppel csökkentenie az aktív flotta méretét, ami 10 ezer ember elbocsátását vonná maga után, hacsak nem találnak olyan megoldást, amellyel mind a 135 ezer munkavállalójukat tovább tudják foglalkoztatni.

Előzetes adatok alapján a Lufthansa Group az első negyedévet 1,2 milliárd euró üzemi szintű veszteséggel zárta a tavalyi 336 milliós veszteség után, a cég bevételei 18 százalékkal 6,4 milliárd euróra csökkentek. A részletes adatokat a társaság május közepén hozza nyilvánosságra.

A Lufthansa mellett a Virgin Atlantic is bejelentette, hogy több mint 3000 munkahelyet szüntetnek meg az Egyesült Királyságban, illetve kilépnek a londoni Gatwick repülőtérről. A cég azután jelentett ezt be, hogy a rivális vállalat, a British Airways is arról beszélt, nem tartják kizártnak, hogy felfüggesztik munkáikat a Gatwick reptéren. 

Sok viharon túlvagyunk a 36 évvel ezelőtti első repülésünk óta, de egyik sem volt olyan pusztító, mint a koronavírus, ami sokak életét és megélhetését vette el.

- mondta Shai Weiss, a Virgin Atlantic vezérigazgatója. A légitársaság azt mondta, repüléseiket Gatwickből Heathrowba kötik majd át.

Rovatok