Index Vakbarát Hírportál

Megszívatta az OTP-t az Európai Bíróság

2015. március 19., csütörtök 11:42

Vissza kell fizetnie az OTP-nek és a többi banknak azokat az állami támogatásokat, amiket még 2001-ben, a kormány lakáscélú támogatási programjában állami hitelgaranciaként kaptak – erről döntött csütörtökön a luxemburgi Európai Bíróság és írt az MTI.

A fiatal házasokat, többgyermekes családokat és rászorulókat támogató programot még az első Orbán-kormány vezette be, aminek a részeként az állam kamattámogatással adtak a bankok kedvezményes hiteleket, vagyis az állam garanciát vállalt a bankok felé, hogy a behajthatatlanná vált hitelek összegét és a kamat egy meghatározott részét megtéríti a banknak.

A programnak azonban a Medgyessy-kormány véget vetett (az így keletkező űrt töltötték aztán be az olcsó devizahitelek) és egy idő után a garanciavállalását sem teljesítette, mondván, hogy az EU-ban ez ellentmond a versenyjogi szabályoknak. Az OTP nem hitt az államnak, és be is perelte azt. A bank el is ment a falig, vagyis az Európai Bíróságig, ami kimondta, hogy a garanciavállalás tényleg ellentétes az EU-joggal, konkrétan

tiltott állami támogatásnak minősül.

A luxemburgi bíróság, akihez a Fővárosi Ítélőtábla küldte az ügyet, azt mondta, az ilyen támogatási programokat be kell jelenteni az európai hatóságoknál, ez pedig itt nem történt meg, ezért az jogellenes. Ha ez nem lenne elég, a bankoknak vissza kell fizetniük a támogatást, fellebbezésnek nincs helye.

Azt egyelőre nem tudni, ez mekkora csapás a bankoknak, vagyis mennyi pénzt kell visszafizetniük.

Rovatok