Index Vakbarát Hírportál

Egyre több a zombicég Kínában

2015. november 20., péntek 18:09 | aznap frissítve

Óriási piramisjátékká kezd alakulni a kínai pénzügyi rendszer, a kínai cégek ugyanis soha nem vettek föl annyi hitelt a már meglévő adósságaik törlesztésére, mint az idén. A Bloomberg a Hua Chuang Securities nevű kínai cég adataira hivatkozva azt írja, hogy 2015-ben nagyjából 7600 milliárd jüan, vagyis úgy 1200 milliárd dollár hitelt vesznek majd föl a kínai vállalatok csak azért, hogy azt visszafizessék valakinek, vagyis hitelből finanszírozzák a hiteleik nagy részét.

A cégek azért szorulnak erre, mert 25 éve nem nőtt ilyen lassan a kínai gazdaság, a vállalatok profitja egyre csak csökken, így nem tudják kitermelni azt a pénzt, amivel vissza kellene fizetniük a hiteleiket.

A sanghaji és senzeni tőzsdére bejegyzett cégek közül most már 200-nak van több adóssága és vesztesége, mint vagyona,

85-el többnek, mint júniusban, a kínai bankokban pedig nagyjából annyi nem fizető hitel van, mint Új Zéland egész gazdasága. Az új felvett hiteleknek pedig a 45 százalékát arra veszik majd föl, hogy hitelt törlesszenek vele. Ennek az egész folyamatnak az lehet a vége, hogy egyre több lesz a zombicég, amik már nem nagyon működnek és csak az újabb és újabb hitelek tartják még életben.

Rovatok