Index Vakbarát Hírportál

Egy uniós döntés reményt adhat sok magyar devizahitelesnek

2016. november 22., kedd 08:20

Az Európai Bíróság november 9-én hozott határozata fontos lehet a magyar devizahiteleseknek is, ugyanis ebből az következik, hogy a lényeges feltételeket eltitkoló, azaz tisztességtelen magatartást tanúsító hitelintézetek nemcsak hogy költséget nem számolhatnak föl az ilyen ügyekben, de még kamat sem jár nekik - mondta Léh­mann György, devizás ügyekben járatos jogász az Mno.hu-nak.

A döntés kimondta, hogy kamat- és költségmentes az a hitelszerződés, amiben nem szerepel a fogyasztási hitelekre vonatkozó uniós irányelvben kötelezőként meghatározott összes lényeges szerződéskötési elem. Az ügyvéd szerint azért fontos ez a határozat, mert kiderült, hogy a szabályozás már 2008 óta létezik, csak Magyarországon nem nagyon alkalmazták.

Léhmann szerint az adósoknak azért lehet fontos ez a döntés, mert az uniós irányelv annyira részletesen szabályokat ír elő, hogy azok sok esetben hiányoznak az ügyfelekkel kötött szerződésekből. Különösen igaz lehet a jogász szerint ez az autóhitelekre.

Az ítélet szerint a szerződésnek nem csak az összes lényeges, a fizetési kötelezettségre vonatkozó elemet tartalmaznia kell, de az ügyfélnek ezeket aláírásával el is kell ismernie. Például ha bármelyik lényeges elem a szerződés mellékletében van, akkor a hitelfelvevőnek ezt is alá kell írnia, de az ügyvéd szerint nagyon sok esetben elmaradt Magyarországon.

Léhmann ezért azt tanácsolja a devizahiteleseknek, hogy alaposan tanulmányozzák át a kölcsön felvételekor aláírt szerződést, mert ha abból hiányzik bármelyik fontos elem, akkor nagy eséllyel sikeresen támadhatják meg a bankkal kötött szerződést.

Rovatok