Index Vakbarát Hírportál

Csúnyán trükközött az Allianz a kgfb-díjakkal

2017. december 27., szerda 11:25

Tízmillió forintos büntetést kapott a felügyelettől az Allianz, mert feltűnt nekik egy erősebb húzásuk. Ez lényegében abból állt, hogy

az új ügyfelek jobb kondíciókat kaphattak a kgfb-díjaknál

egy korrekciós kedvezménynek köszönhetően. Ilyet pedig szigorúan tilos csinálniuk a biztosítóknak, sőt, csak a régi biztosítottak díja lehet alacsonyabb. 

A büntetésnél külön figyelembe vették elvileg az Allianz piaci súlyát, illetve, hogy az egész kgfb-piacra milyen hatással volt a tisztességtelen húzás.  

Ha valakit részletes is érdekel az ügy, itt a pontos felügyeleti leírás a kármentes vezetők kifogásolt korrekciós kevezményéről:

"Ennek egyik eleme szerint kedvezménynek számít a díjtarifa számításánál, ha egy szerződő az elmúlt két évben nem volt üzembentartó az adott gépjárműtípusnál (például mert személygépjárművet most először vásárolva újonnan köt KGFB-szerződést). Márpedig az Allianz Biztosító meglévő ügyfelei e feltételnek értelemszerűen nem tudnak eleget tenni, tehát ez a kikötés őket anyagilag hátrányosan sújthatja, hacsak nem üzemeltetnek párhuzamosan azonos gépjármű kategóriába tartozó legalább két gépjárművet (utóbbi esetben a kedvezménynek nem volt feltétele az üzembentartói minőség korábbi hiánya)."

Rovatok