Index Vakbarát Hírportál

Finnugor etnoparkot nyitnának a Komi Köztársaságban

2010.09.05. 10:12

Finnugor etnoparkot terveznek létrehozni az oroszországi Komi Köztársaságban, kivitelezésére nemzetközi pályázatot írnak ki, amelyre finn és magyar vállalkozókat is várnak. A létesítménnyel az idegenforgalom fejlesztése mellett a finnugor kulturális hagyományok ápolását is célul túzik.

Az etnoparkot a Komiföld fővárosától, Sziktivkartól 55 kilométernyire, a köztársaság egyik legrégebbi településén, érintetlen természeti környezetben építik fel. A tervekben szerepel kongresszusi központ és szálloda, vadász- és halászfalu megépítése, valamint rénszarvastenyésztői tábor létrehozása, de lesz csónakkikötő, a téli sportok szerelmeseit pedig sípályák várják majd.

A beruházás a tervek szerint két év alatt valósul meg, első ütemét, amelyre 200 millió rubelt (1,445 milliárd forintot) fordít az állami költségvetés, 2011. augusztus 22-én adják át, amikor államiságának 90. évfordulóját ünnepli a Komi Köztársaság.



Rovatok