Index Vakbarát Hírportál

A gazdaságon csattanhat a német atomellenesség

2011.06.10. 13:41

A német energiaszektor átalakítása nagyvállalatok és egész ágazatok létét sodorhatja veszélybe Németországban, állítja Jürgen Grossmann, az RWE energiaszolgáltató vállalat vezérigazgatója a Süddeutsche Zeitung pénteki számában megjelent interjúban.

Az olyan nagyvállalatok mint a BASF és a Thyssen Krupp összezsugorodnak, vagy egyáltalán megszűnnek létezni. Az iparvállatok elvándorlása nem egy csapásra megy majd végbe, hanem lemorzsolódással - véli az RWE vezérigazgatója -, mivel az energiaárak nehezen előre jelezhető alakulása visszafogja a befektetői érdeklődést. A vállalatok kétszer is megfontolják, hogy érdemes-e Németországban beruházniuk.

A német kormány a közelmúltban hozott határozatot arról, hogy legkésőbb 2022 végéig bezárják az ország atomerőműveit. Az erőművek többsége már 2021 végéig beszünteti működését, de a három legkorszerűbbet - biztonsági tartalékként - véglegesen egy évvel később zárják be. A határozat része az is, hogy az átmenetileg már kikapcsolt nyolc atomerőmű nem újítja fel működését.



Rovatok