Index Vakbarát Hírportál

Eladók az Agip benzinkutak

2015. augusztus 14., péntek 11:25

Eladó a harmadik legnagyobb magyarországi benzinkúthálózat, az Agip – írja a Népszabadság. Az olasz Eni tulajdonában lévő, 180 kútból álló hálózatért a lap szerint a Mol és a cseh Unipetrol versenyez, bár ezt egyik cég sem erősítette meg. Ez érdekes verseny, mert mindkét vállalat elég jelentős közép-kelet-európai szereplő (a cseh cég a lengyel PKN Orlen tulajdonában van, ami egy kicsivel nagyobb cég, mint a Mol). Ráadásul a Mol már elhappolta az Unipetrol elől a cseh és szlovák Agip-kutakat, amikor azok kerültek eladósorba, ezért amolyan elégtétel lenne, ha a magyarországi kutak a cseh céghez kerülnének.

Az Eni a kutak eladásával még nem vonul ki teljesen Magyarországról, az ő tulajdonában van ugyanis a Tigáz, ami nemrég vonult vissza a lakossági gázszolgáltatásból.

Az Agip kutak közel fele franchise rendszerben működik, ezeknek a tulajdonviszonyát várhatóan nem érinti majd az eladás, csak más adja majd el nekik a benzint és másnak az emblémáját kell majd kitenniük a kutak tetejére. Kérdés, hogy a Molét vagy a Benzináét, az Unipetrol márkájáét. A Népszabadság forrásai szerint az sem kizárt, hogy még a Benzina-kutakba is a Mol szállítaná az üzemanyagot, mert a két cég, ha belép egymás területére, akár meg is állapodhat egymás láncainak ellátásáról.

Rovatok