Index Vakbarát Hírportál

Nigériában is a Roszatom építhet atomerőművet

2017. november 2., csütörtök 13:00

Magyarország és India mellett Nigériában is építhet atomerőművet az Oroszország állami nukleáris energetikai cége, a Roszatom, erről a héten állapodott meg a nigériai és az orosz kormány - írja a BBC. Az Afrika legnagyobb gazdaságának számító országban ráadásul rögtön két erőművet is építhet majd az orosz cég, egyet az ország déli részén, egyet pedig a közepén. Hogy mindezt mennyiért építi majd a Roszatom, azt nem tudni, de egyes jelentések szerint nagyjából 20 milliárd dollárról, szólhat az üzlet (a paksi bővítés átszámítva nagyjából 14 milliárd dollárba kerül majd a hivatalos számok szerint).

A Paks II. projekt kivitelezője Nigéria mellett Ghánában és Dél-Afrikában is szeretne atomerőműveket építeni a BBC szerit. Az utóbbi országban már született is megállapodás egy erőműprojektről, de ezt a bíróság jogszerűtlennek ítélte és megsemmisítette. Nigériában amúgy elég nagy szükség lenne valamilyen erőművekre, a Világbank adatai szerint 2014-ben még az ország 40 százalékában egyáltalán nem volt áram. 

A Roszatom legutóbb akkor került be a hírekbe, amikor kiderült, hogy a finn állami nukleáris ügynökség nem adott engedélyt az orosz cég Finnországba tervezett, a Paks II-höz nagyon hasonló erőműveinek megépítésére. A Roszatomról és terveiről itt írtunk részletesebben

Rovatok