Index Vakbarát Hírportál

Az államtitkár is elismételte az E.ON szerdai füllentését

2018. február 16., péntek 15:36 | aznap frissítve

"Az E.ON-nak a már létező ajánlatát félreértelmezték a sajtóban, hiszen az csak a jóval magasabb fogyasztású rétegnek, magyarán a nagyfelhasználóknak nyújt kedvezményt. A kisfelhasználóknál máig nem tudnak az energiacégek az állami közműveknél kedvezőbb ajánlatot tenni" - mondta Kádár Andrea Beatrix, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energetikáért felelős helyettes államtitkára a Napi.hu és a Noguchi Portel Novelli közös szervezésű Hungarian Investment Forum 2018 elnevezésű konferenciáján pénteken.

Kádár megjegyzése azért érdekes, mert szerdán az E.ON majdnem szóról-szóra azonos tartalmú közleményt adott ki, miután Németh Szilárd kedden bejelentette, hogy szerinte az E.ON akciója "egyértelműen" politikai lépés ellenük, hogy az E.ON nem rántja le a fogyasztókat és olcsóbban, piaci áron adja a gázt. A Fidesz alelnöke szerint a cég Brüsszel oldalán szállt be így a "politikai ütök-kapokba".

Az E.ON közleménye szerint az ajánlatuk "a nagy gázfogyasztású ügyfélcsoport számára jelentősen félreértelmezett formában jelent meg", mert az akció "olyan ügyfeleknek szól, akik a kisvállalkozásokhoz hasonló fogyasztással rendelkeznek". Az E.ON azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy hasonló kedvező versenypiaci ajánlattal más piaci szereplők is jelentkeztek az elmúlt években.

A gázszolgáltató oldalán ennek ellenére ugyanakkor még mindig központi helyen szerepel az ajánlatot hirdető reklám, ami egy kalkulátort is tartalmaz. Ez alapján kiszámolható, hogy például Budapesten havi 23 ezer forintos gázfogyasztással már elérhető évi 13 ezer forintnyi megtakarítás. Ez a nagyságrendű fogyasztás egy nagyobb lakás esetében már nem életszerűtlen, és az E.ON eredeti reklámja pont 13 ezres éves megtakarítást ígér, tehát a közlemény állításaival szemben az átlagos fogyasztó számára is elérhető az akció.

Csatlakozzon az Index tematikus  Facebook-oldalához , és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Rovatok