Index Vakbarát Hírportál

20 ezer új lakásból lehet majd válogatni

2016. szeptember 20., kedd 08:43

Hajdú-Bihar és Bács-Kiskun megyében több mint kétszer annyi, Vas megyében pedig majdnem háromszor annyi új lakás és ház épült az idei első félévben tízezer lakosra vetítve mint a tavalyi év első felében - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amiben több mint 20 ezer hirdetés adatai alapján vizsgálta az új lakások átlagos négyzetméterárát, és a hivatalos adatok alapján a lakásépítési kedv alakulását.

Az első félévben országos átlagban 3,5 épített lakás és családi ház jutott tízezer lakosra, szemben az egy évvel ezelőtt mért 3,1 lakással: ez több mint 12 százalékos növekedést jelent. Az új lakások piacán szükség is van az építkezésekre, azaz a kínálat bővülésére, mert a kereslet 24,6 százalékkal nőtt az idei évben.

Vas és Bács-Kiskun is nagyon felpörgött

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint várható volt, hogy jelentősen növekszik a tízezer lakosra jutó új lakások és családi házak száma. Egyrészt, az új építésű lakások piaca nagyon alacsony szintről indult, így látványosak a növekedési adatok, másrészt a lakásépítési kedv a kereslet és az állami lakástámogatási program miatt is felpörgött.

Győr-Moson-Sopron megyében 14,4 lakás jutott tízezer emberre, ez messze a legjobb adat az országon belül. A második helyen Vas megye áll a féléves adatok szerint, ahol 7,2 lakóingatlan jutott tízezer emberre. Ebben az összevetésben csak a harmadik Budapest 5,6 lakással. Hajdú-Bihar megyében 3,2 lakásra, Bács-Kiskunban pedig 2,9 lakásra nőtt a tízezer lakosra jutó épített lakások száma az idei év első félévében, ami több mint kétszeres növekedésnek felel meg. Csongrád megye is jól szerepelt: a tavalyi első félévben még csak 3,8 lakás jutott tízezer főre, az idei első félév végére ez a szám 4,5 lakásra nőtt.

Az idei évben Budapesten, azon belül is a belvárosi vagy ahhoz közeli, illetve a korábban is már népszerű városrészekben (XIII., XI. kerületek) is gombamód kezdtek el megjelenni az új építésű társasházak hirdetései, és némelyik már épülni is.

"A trend, látva a folyamatos előkészületeket a háttérben a fejlesztők részéről, szinte biztosan nem lassul a következő pár évben, ami nem is csoda, hiszen komoly tömegek állnak sorba egy-egy jó projekt lakásaiért, legyen az befektetési szándék, vagy konkrét költözési igény. Néhol, természetesen befektetési céllal, még ma sem ritka a 2-3 vagy akár még több lakás megvásárlása egy füst alatt. Az árak egy látványos emelkedésen vannak túl, egyes helyeken az elmúlt 1-1,5 évben akár 50%-ot is nőttek. Ennek ellenére az árnövekedés továbbra is kitart a népszerű helyeken, még ha nem is ebben az ütemben" - mondta Ditróy Gergely az otthonterkep.hu vezető elemzője

Mennyi egy négyzetméter?

Az ingatlan.com adatai szerint szeptember közepén Győr-Moson-Sopron megyében az új építésű lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 339 ezer forint volt, Vas megyében pedig 318 ezer forintot tett ki. Budapesten jóval magasabb az árszint az új építésű lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 542 ezer forintra rúgott, Csongrádban pedig 309 ezer forint volt ez az összeg.

Bár az országos átlagos adatok alapján jelentősen nőtt a tízezer lakosra jutó új ingatlanok száma, az országon belül jelentősek a különbségek. Hevesben, Borsodban, Nógrádban nem igazán pörögnek az építkezések, ezekben a megyékében mindössze 0,3-0,5 épített lakás jutott tízezer lakosra. A különbséget az okozza, hogy a megyék gazdaságilag különböző fejlettségi szinten vannak, ezzel összefüggésben pedig a nettó fizetések is eltérőek, ami nagyban meghatározza, hogy mekkora a lakáspiaci kereslet. Budapesten az átlagos nettó kereset az első félév végén 222 ezer forint volt, Győr-Moson-Sopronban 181 ezer forint volt, míg Hevesben, Nógrádban, Borsodban csak 128-154 ezer forintot tett ki.

Az ingatlan.com előrejelzése szerint 2017 végéig további jelentős növekedés várható az új építésű lakások piacán. A jelenlegi kilátások szerint legalább 15-20 ezer új lakás jelenhet meg a piacon, és a kereslet eddig növekedése alapján ezek a lakások várhatóan hamar gazdára is találnak.

Rovatok