Index Vakbarát Hírportál

Könnyebb lesz a vevők dolga a lakáspiacon

2018. április 27., péntek 12:16

A múlt évben már konszolidálódás jeleit mutatta magyarországi lakáspiac, ez részben abból látható, hogy az adásvételek száma az előzetes adatok alapján 2,2 százalékos emelkedést mutat az egy évvel korábbi 9 százalékos bővülés után - derül ki az ingatlan.com KSH legfrissebb - előzetes - jelentésén és saját adatokon alapuló elemzéséből.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “a teljes lakáspiaci forgalomra vonatkozóan nincsenek meg a végleges adatok, tavaly összesen 150 ezer lakásadásvétel történhetett.” Az egész éves adatok egyértelműen megerősítik azt a múlt év közben kirajzolódó folyamatot, hogy

a vidéki lakáspiac megkezdte a felzárkózást Budapesthez a drágulás szempontjából.

Budapesten a KSH hivatalos adatai szerint 2017-ben a használt lakások átlagos négyzetméterára 415 ezer forint volt. Ez jelentős, 15 százalékos drágulást jelent, ugyanakkor ez a tempó lényegesen elmarad az egy évvel korábbi 24 százalékos áremelkedéstől. Miközben a fővárosban lassabban drágultak a lakások, vidéken gyorsabban nőttek az árak.

A megyeszékhelyeken az egy évvel korábbi 11 százalék után 13 százalékkal 205 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár. A vidéki városokban pedig 6-ról 7 százalékra nőtt az áremelkedés üteme, ez pedig 147 ezer forintos átlagos négyzetméterárat eredményezett.

A 2017-es hivatalos adatok alátámasztják az ingatlan.com korábbi elemzéseit, amik szerint a fővárosban még mindig a 30 millió forint jelenti a lélektani határt, mivel a lakásvásárlók 75 százaléka ennél olcsóbb lakóingatlant keres. Ez látható abból is, hogy hivatalos adatok szerint a múlt évben eladott budapesti használt lakások 80 százaléka 30 millió forintnál olcsóbban talált gazdára. Balogh László szerint a lakásvásárlók az ingatlanpiac lassuló lendülete ellenére sincsenek könnyű helyzetben.

A 30 millió forintos lélektani határnál olcsóbb ingatlanok ugyanis idén áprilisban az ingatlan.com-on hirdető magánszemélyek teljes fővárosi használtlakás-kínálatának 43 százalékát fedték le. Az ország többi részén is megfigyelhető lakáspiaci lélektani határ: a megyeszékhelyeken a 15,5 millió, a vidéki városokban pedig a 14,5 millió forintnál olcsóbb lakások adták a 2017-es teljes forgalom 80 százalékát. A községekben megfigyelhető lélektani értékhatár, még ennél is jóval szerényebb, 7 millió forint volt.

Balogh László elmondta, hogy a lakáspiac lendületének visszaesése még nem jelent trendfordulót, tehát még nem lehet kalkulálni az árak csökkenésével, viszont tovább enyhülhet az áremelkedési ütem, és a vevők alkupoziciója is erősödhet a következő időszakban.

Rovatok