Az egy hete bejelentett Gyurcsány-csomag hosszú heteken át formálódott. Annyira képlékenyre sikerült, hogy a parlamenti beszéd előtti napokban is kikerültek belőle korábban biztosnak hitt elemek. Például a veszprémi késelésnek meg a kormány bátortalanságának köszönhetik a rendőrök, hogy nem szigorítják nyugdíjazási feltételeiket.
Most minden magánszemély és vállalatvezető azt számolja, hogy ő vagy a cége hogyan jár a legeslegújabb Gyurcsány-csomaggal. Összead, kivon, szoroz és oszt az alkalmazott, az öregségi nyugdíjas, a korhatár alatti nyugdíjas, a gyeden levő anya, a szocpolt felvenni akaró házaspár, a multinacionális vállalat és a hazai kkv tulajdonosa. Mindenki azt nézi, az adó-, nyugdíj- és szociális rendszerbe egyaránt belenyúló csomag több tucatnyi eleme hogyan változtatja meg életét.
Legalább ilyen érdekesek azonban azok intézkedések, amelyek benne voltak a Gyurcsány-csomagban még a hivatalos bejelentés előtt pár nappal is, de amelyek az utolsó pillanatokban valamiért mégiscsak kikerültek belőle. Az sem érdektelen, miért dobták ki őket a hárompilléres pakkból. Lapunk több forrásból megtudta, milyen, korábban szinte biztosra vett lépésekről mondott le a kormány szinte egyik pillanatról a másikra.
A nyugdíjrendszerben tervezett változtatások közül több is elvérzett. Úgy tudjuk, a kabinet szigorítani kívánta a fegyveres testületek (rendőrök, nemzetbiztonságiak, hivatásos katonák) nyugdíjazási szabályait. Emlékeztetőül: a fegyveres testületeknél dolgozóknak elegendő húsz évnyi munkaviszony – a normál nyugdíjhoz szükséges idő fele – ahhoz, hogy nyugdíjba vonulhassanak. A Gyurcsány-csomag keményített volna a feltételeken, de a csomag bejelentése előtt két héttel történt miskolci eset (a helyi rendőrkapitányt a cigány bűnelkövetők kapcsán tett nyilatkozata után előbb leváltották, majd rá egy napra, elsősorban szocialista nyomásra visszahelyezték posztjára), valamint a csomag nyilvánosságra hozatala előtt egy héttel történt Cozma-gyilkosság miatt a kabinet hirtelen letett a szigorításról. Forrásaink ezt azzal magyarázzák, a kormány attól tartott, hogy a nyugdíjazási feltételek szigorítása kiverte volna a biztosítékot a rendőröknél, márpedig ilyen feszült helyzetben a rendőrség munkájára, lojalitására minden korábbinál nagyobb szüksége van a kabinetnek.
A kormány korrigálni akarta a nagy mértékű sérülést elszenvedett fiatal rokkantak nyugdíjszabályait is. Ma az I. és II. fokozatú, tehát súlyos sérülés miatt munkaképességüket teljesen vagy szinte teljesen elvesztő, dolgozni ezért fizikailag képtelen 30-40 év körüli rokkantak kis összegű rokkantsági nyugdíjt kapnak. Főként azokhoz a III. csoportba tartozó, kisebb arányú munkaképesség-csökkenést elszenvedett rokkantakhoz képest, akik közül sokan tudvalevően ugyan képesek lennének munkát vállalni, mégis ezt a menekülő utat választották, kihasználták a kiskaput. Az előbbi csoport járandóságát emelni akarta a kormány, de információink szerint ez pár tízmilliárd forintba került volna, és ez eltántorította a kabinetet az emeléstől. Pedig az adóátrendezéssel például 700-800 milliárd forintot mozgat meg a kormány. A tizenharmadik havi nyugdíj és a nyugdíjemelés esetén bevállalt lépés a szakértők szerint bátortalan, határozottabb lépéssel forrást lehetett volna teremteni a szóban forgó rokkantnyugdíjasok járadékának korrigálására.
Értesüléseink szerint a kabinetben felvetődött az is, hogy a minél későbbi nyugdíjba menetelt díjazó, az öregségi korhatár előtt nyugdíjba vonulást pedig a mainál jobban büntető, úgynevezett bónusz-málusz rendszer bevezetését előrébb hozza egy-két évvel. Ez amúgy 2013-ban lépne életbe. Forrásaink szerint ez a kérdés még nem dőlt el, annak ellenére sem, hogy sem a kormányfő, sem a pénzügy-, sem a szociális és munkaügyi miniszter nem utalt az előbbi bevezetésre.
A nyugdíjkorhatárt 2016-tól 2025-ig fokozatosan 65 évre emelné a kormány. Úgy tudjuk, volt olyan elképzelés is, amely megtiltotta volna a munkaadónak, hogy alkalmazottját 65 éves kora előtt elküldje, de a jelek szerint ez az ötlet is a kukában landolt.
Az adócsomagnál is a célegyenesben gondolta meg magát a kormány több ponton. Azt vélhetően nem bánják a cégek, hogy az eredeti elképzelések szerint havi 1950 forintról 5100 forintra emelkedő eho mégis kimaradt a pakkból. Ugyan ennek az volt az ára, hogy a hat helyett öt százalékponttal mérséklődik az őket terhelő járulékkulcs, de a két lépés eredőjeként még mindig pár tízmilliárd forinttal apad az üzleti szférára rakódó elvonás.
Azt azonban bánhatják, hogy mégsem egységesítik 19 százalékon a most egyes esetekben 25, más esetekben 20 százalékos adókulcsot viselő úgynevezett külön adózó jövedelmek (kamat, tőzsdei árfolyamnyereség, osztalék, ingatlan eladásából és bérbeadásából származó jövedelem) adóját. (A tőzsdei cégek osztalékának adója maradt volna a mai 10 százalékon.) Több adószakértő is üdvözölte az Indexen megjelent tervezet ezen pontját, mondván, a 19 százalékos adóteher azt jelentené, megfordulna az az elmúlt években megfigyelt irány, hogy a kormány a munkajövedelemek és a tőkejövedelmek adóterhét igyekezett egymáshoz közelíteni, ami alapvetően hibás törekvés az adótanácsadók szerint, hiszen a tőke nagyobb kockázatot visel, mint a munkaerejéből élő alkalmazott, így a tőketulajdonosok nagyobb nettó hozamra is számítanak befektetésükért, pénzük kockáztatásáért. A kabinet azonban vélhetően a lépés üzenetértéke („egy magát szociáldemokratának tituláló kormány nehogy már a tőkésosztálynak kedvezzen, ráadásul úgy, hogy eddig épp az ellenkezőjét tette”), meg annak 50-70 milliárd forint körüli költségvetési bevételcsökkenést jelentő hatása miatt állt el az egységes tőkeadó ötletétől.
Ugyancsak közgazdasági érvek szóltak amellett, hogy egy, a mainál komolyabb súlyt képviselő, egységes érték alapú ingatlanadó lépjen be a rendszerbe. Eredetileg a kormány is így gondolta, sőt információink szerint még a Nemzetközi Valutaalap hazánkban járt delegációjával is azt az elképzelést osztotta meg a kormányzat, hogy 2010-től egységes ingatlanadót vezet be. Ám az IMF-nek adott ígéret után, ahogyan az elmúlt hat évben többször, úgy most is visszakozott ingatlanadóügyben a kormány: csak a következő ciklusra tolva, ráadásul akkor is több esztendőre elnyújtva vezetnék be a környező országokban, főként a fejlettebb uniós államokban nagyobb szerepet kapó adónemet.