Index Vakbarát Hírportál

A tárcáknak össze kell húzniuk magukat jövőre

2009. július 21., kedd 12:12 | aznap frissítve

A 2009. évi megszorításokkal mérsékelt előirányzatokból kell kiindulni a 2010. évi költségvetés tervezése során – olvasható a 2010. évi költségvetési tervezőmunkát részletező pénzügyminisztériumi köriratban.

Pichler Ferenc, a PM szóvivője korábban azt mondta, hogy a kormány és a pénzügyi tárca gyorsítani akarja a jövő évi költségvetés elkészítésének menetét, ezért a 2010. évi büdzsé tervezetét a kormány már 2009. szeptember 8-án szeretné benyújtani a parlamentnek. Ez a határidő a pénzügyi tárca honlapján közzétett tervezési köriratban is visszaköszön.

A takarékos állami gazdálkodásról 2008 októberében kihirdetett törvény szerint 2010. és 2011. évre a kormány olyan költségvetési törvényjavaslatot köteles benyújtani, amely biztosítja, hogy az államháztartás központi alrendszerei korrigált elsődleges kiadási főösszegének tervezett értéke az ugyanígy számított, megelőző évre tervezett értékéhez képest reálértéken legfeljebb a bruttó hazai termék reálértéke várható növekedési ütemének (azaz a GDP-változás) felével növekedhet. A törvény szerint 2010. és 2011. években olyan költségvetési törvényjavaslatot kell benyújtani, amely biztosítja maastrichti deficitmutató értékének csökkenését az előző évi értékhez képest.

A költségvetésnek keretet adó fő mutatókban a kormány 2010-re a bruttó hazai termék (GDP) 0,9 százalékos csökkenésével számol, és az államháztartás GDP arányos hiányát 3,8 százalékra várja a május végén elfogadott konvergenciajelentés szerint.

Nem éri meg trükközni a ppp-vel

A PM honlapján megjelent körirat emlékeztet az államháztartási törvény 2010 január elsején életbe lépő szabályaira: csak a devizában teljesítendő kiadások köre lehet felülről nyitott, valamint azok, amelyek jogszabályon vagy szerződésen alapuló visszavonhatatlan kötelezettséget jelentenek. Az állami és magánbefektetésben (PPP) megvalósuló beruházások teljes összegét kiadásként kell elszámolni a beruházás számviteli elszámolásakor, de az a szerződés hátralévő futamideje alatt időarányos részletekben bevételként számolható el. Ez biztosítaná azt, hogy a kormánynak a korábbi gyakorlattal szemben ne érje meg trükközni a ppp-szerződésekkel, ne lehessen csak látszólag lejjebb szorítani a költségvetési hiányt. Erről korábban bővebben itt írtunk.

A többségi állami tulajdonú cégek beruházásait is hasonló módon kell elszámolni, ha azt tulajdoni döntés alapján hajtják végre. Ezeket a szabályokat a 2010. január 1. után kötött szerződések esetében kell alkalmazni. Ugyancsak újdonság az államháztartási törvény alapján, hogy az állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok nyereségét bevételként, veszteségét kiadásként kell elszámolni a mérlegkészítés évében. Ez a megkötés is a ppp-szabályhoz hasonlóan a kiadások elbújtatását hivatott meggátolni.

A tervezés éveire (2010-2013) a PM 280,7 forint euró árfolyamot feltételez, de ez csak technikai szám, amit az előző három hónap átlaga alapján vetítettek ki az előrejelzési horizontra.

Csökkentett bázisra kell tervezni

Elk. állami pénzalapok

Az elkülönített állami pénzalapok tervezésénél figyelembe kell venni a közteherviselés rendszerének átalakítását: megszűnik a munkaadói-, a munkavállalói és a vállalkozói járulék, így a továbbiakban a Munkaerőpiaci Alap bevétele 2010-ben az egészségbiztosítási - és munkaerőpiaci járulék 23,81 százaléka. A Munkaerőpiaci Alap finanszírozza a foglalkoztatás elősegítését és a munkanélküliek ellátását, ezért likviditási tartalékkal kell rendelkeznie, 2010-ben 24,6 milliárd forinttal. Az alap finanszírozza továbbá a 2009. évi korengedményes nyugdíjak 2009. évi kifizetéséből adódó hiányt. Ez az alap biztosít forrást a Társadalmi Megújulás Operatív Program belföldi társfinanszírozásához is.

Miután megszűnik a kulturális járulék, a Nemzeti Kulturális Alap bevétele az ötöslottó szerencsejáték játékadójának 90 százaléka.

A költségvetés tervezésekor az előző évi előirányzat jelenti a bázist. A körirat szerint az egyes tárcák és egyéb költségvetési fejezetek keretszámaiban a támogatásokat úgy kell kialakítani, hogy a 2009. évi zárolásokat be kell építeni a bázisba, azaz tovább kell görgetni a múlt évi megszorításokat. Csökkenteni kell a bázist a 2009. évi egyszeri feladatok miatt is. Mérsékelni kell a bérterhek változása miatt a tervezett ilyen jellegű kiadásokat. Nem lehet növelni a támogatás összegét egyes feladatok átadás-átvétele esetén sem.

A 2010. évi keresetek változásához kapcsolódó szabályrendszer nem végleges – jegyzi meg a körirat –, hozzátéve, hogy még folyik a szakszervezetekkel az erről szóló egyeztetés.

A költségvetési intézmények létszámának tervezésénél a szervezeti intézkedések eredményeként felszabaduló létszámot törölni kell, azaz a meglévő létszámot nem lehet növelni.

A költségvetési kapcsolataik, illetve az állami feladatellátásban való részvételük miatt a költségvetési tervezésbe bevont társaságoknak a konvergencia program aktualizálása miatt a 2010-2013. évekre vonatkozó tervek bemutatása mellett a 2009. évi várható adatokra és folyamatokra is ki kell térniük.

Rovatok