Index Vakbarát Hírportál

Maradhat a GE-nél a foglalkoztatási támogatás

2009. november 3., kedd 15:40 | aznap frissítve

A kormány tárgyal a General Electric-kel (GE) arról, hogy a cég Magyarországra telepítse más tevékenységét a hagyományos izzók gyártása helyett - jelentette be kedden a kormányszóvivő. Szollár Domokos megerősítette, hogy a társaságnak nem kell visszafizetnie a tavasszal kapott állami támogatást.

A kormányszóvivő elmondta: a GE 1,1 milliárd forintos munkahelymegtartó támogatásra pályázott a 4 plusz 1-es program keretében (a kormány állja a hét ötödik munkanapján a dolgozók bérét, így segíti a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került cégeket). A támogatási igényből végül mintegy 650 millió forintot ítéltek oda a társaságnak.

A General Electric a megítélt támogatásból 198 millió forintot használt fel. Azért csak ennyit, mert közben ismét beindult a termelés, így a cégnek már nem volt szüksége további segítségre - tette hozzá. A kormányszóvivő kiemelte: a támogatás jól hasznosult, hiszen az állami segítség nélkül most nem 2700, hanem 4-5 ezer munkahely szűnne meg.

A General Electric múlt szerdán véglegesítette: a következő két évben 2.570 embert bocsát el a fényforrás üzletágban Magyarországon. A létszámleépítés az uniós szabályok változása miatt a hagyományos izzó- és a fénycsőgyártást érinti, mivel fokozatosan kivonják a hagyományos izzókat az európai forgalomból.

Az elbocsátások a jövő év első negyedévében kezdődnek meg, és a tervek szerint 2011 utolsó negyedévében fejeződnek be. A továbbiakban a GE Hungary a nagyobb hozzáadott értéket jelentő termékeket gyártja Magyarországon.

Rovatok