Index Vakbarát Hírportál

Kéttucatnyi cégtől egymilliárd forintnál is többet követel az APEH

2010. május 18., kedd 11:41 | aznap frissítve

Napról napra nő azon cégek száma, akik ellen adóvégrehajtást indít az APEH. Vannak szép szerivel milliárdos adótartozók.

Hetente átlagosan 5365 vállalkozás ellen rendelnek el adóvégrehajtást – olvasható a feketelista.hu legújabb híradásából. A portál közléséből az is kiderül, hogy az elmúlt egy évben folyamatosan mintegy 120 ezer vállalkozás neve szerepel az adóvégrehajtás alá vont cégekről készült listán annak ellenére, hogy hetente több mint ötezer cég adóvégrehajtási ügyét lezárják. A hatóságok azonban egyszerűen nem érik utol magukat, mert körülbelül hasonló nagyságrendben újabb vállalkozások ellen kell megindítani az adóvégrehajtást. A 120 ezer cégnév között több mint 55 ezer már legalább egy év óta szerepel a kétes hírű listán.

Kergetik az adósokat

Az adóhatóság kimutatásai szerint e vállalkozások eddig több mint 1600 milliárd forint adóhátralékot halmoztak fel, van olyan cég, amelynek adótartozása már megközelítette a tízmilliárd forintot. Az esetek többségében nem marad más megoldás, mint a végrehajtás.

Összefűzik az adatbázisokat

A feketelista.hu honlap az adószám segítségével összefűzi és cégekhez köti az állami nyilvántartásokban a vállalkozásokra vonatkozó információkat, így egy-egy cégről azonnal láthatóvá válik a látogatók számára, hogy például adóvégrehajtás vagy más eljárás is folyik-e egy cég ellen.

Az adóhátralék alapvetően két módon keletkezhet – tájékoztatnak az APEH-nál. Az adózó nem vallja be kötelezettségét, vagy a bevallás után nem fizeti be határidőre a megállapított teljes összeget, illetve abban az esetben, amikor az ellenőrzés során a hatóság adóhiányt állapít meg, és a megadott határidőn belül nem történik meg a befizetés.

„A végrehajtás külön felszólítás nélkül indul, s bár a felszólítás nem törvényi kötelezettségünk, különösen a kisebb összegű határozatok esetében, mégis gyakran alkalmazzuk” – mondja dr. Várszegi György, az APEH Felszámolási és Végrehajtási Főosztályának vezetője, aki arról is tájékoztat, hogy évről évre 8-10 százalékkal nő az adóvégrehajtás alá vont cégek száma. Ez azonban nem az adócsalások számának emelkedéséből fakad, hanem abból, hogy az adóhatóság informatikai fejlesztéseinek köszönhetően egyre több adóst viszonylag rövid időn belül utolérnek.

Eljárás az utolsó leheletig

Az adóvégrehajtás mindaddig folyik, amíg remény van az adótartozás beszedésére. Elsősorban az adós cég pénzügyi intézménynél kezelt számláiról próbálják beszedni a tartozást, de ha ez nem elegendő, vagy viszonylag rövid időn belül nem lehet behajtani, akkor az adós bármilyen lefoglalható vagyontárgya, akár az ingatlanok is, végrehajtás alá vonhatók. A végrehajtás alá vett ingatlant és ingóságot rendszerint árverésen, elektronikus árverésen vagy nyilvános pályázat útján, illetve árverés nélküli eladással értékesítik.

Az esetek többségében azonban mire a végrehajtás megindul, már üres a cég bankszámlája, nincs vagyona, és így az adósság behajthatatlan marad. Az adóhatóság kimutatásai szerint ugyanis a behajtás alá vont társaságoknak mintegy háromnegyede már nem működő cég, hanem felszámolás vagy csődeljárás alatt álló, adószám-felfüggesztéssel, cégbírósági törléssel érintett cég. Felszámolás esetén az adósság behajtásának alig egy-másfél százalékos az esélye, a többieknél pedig szinte teljesen reménytelen. Amennyiben nem sikerül a behajtás, az adóhatóság kezdeményezi a cég felszámolását, illetve „fantomizálódása” esetén az adószám-, valamint a cégbírósági törlést.

Csalók csökkenő esélyei

Ez év első negyedében egyébként 33 ezer végrehajtási eljárás indult, miközben 30 ezer ügy fejeződött be. Összesen 616,6 milliárd forintnyi tartozás állt végrehajtás alatt. A jelenleg napirenden lévők között 25 olyan cég található, amely ellen egymilliárd forintot meghaladó adótartozás miatt folyik a végrehajtás, a legnagyobb összeg 6,7 milliárd forintra rúg. Közülük azonban már csak négy tekinthető működőnek, a többiek felszámolás alatt állnak – tájékoztat a feketelista.hu.

A kirívóan nagy adótartozások jellemzően nem évek során halmozódtak fel, hanem a revíziók alkalmával kerülnek felszínre. A több évi szabálytalanság, csalás tehát egyszerre, egy időpontban kerül napvilágra. Létező cég, létező vagyonnal a végrehajtás alól nemigen tud kibújni – állítja az adószakember. Kétségtelen, ha a vagyonát még a végrehajtási eljárás megindítása előtt „kimenti”, a behajtás sikertelen lesz. Ilyen esetben azonban a felszámolási eljárás keretében bírósági eljárás kezdeményezhető a vagyonvesztésben felelős cégvezetők ellen, a korlátozott felelősségű kft.-k és részvénytársaságok esetében is. Sajnos, itt a polgári és büntető eljárások igen időigényesek, így a szándékolt visszatartó erő egyelőre kevésbé érvényesül. Egyes tisztességtelen vállalkozók éppen erre építenek, számítanak. Remények szerint egyre kisebb eséllyel.

Rovatok