Index Vakbarát Hírportál

Százmilliárdos listát csinált az adóhivatal

2010. augusztus 3., kedd 13:18

Ötvenmilliárd forintnyi adótartozást halmoztak fel, és ehhez negyvenötmilliárd forintnyi pótlékot, bírságot kaptak azok az adózók, akik az APEH legújabb, július végén megjelent adóslistáján szerepelnek. A cégek egy része külföldi kézbe került a válságos időszakban, többségük felszámolás alatt áll. Van olyan társaság is, amelyik közhasznú volt, és néhány éve még állami támogatást kapott, olyan is, amelyiknek külföldön fogták el az ügyvezetőjét, és újra felbukkant a cégnevekkel vicceskedő csődrekorder.

„Rendszerszintre emelt adócsalással szereztek maguknak piaci előnyöket” – 2008 májusában hangzott el ez a kijelentés a Magyar Televízió A TV ügyvédje című műsorában. A műsor a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Human Rent Kft.-vel, illetve jogutódjával, a People Rent Kft.-vel foglalkozott, amelynek 2007 augusztusáig ügyvezetője és közvetett tulajdonosa Hidvéghi Attila volt (aki akkor az ORTT-hez fordult a műsor miatt, de panaszát elutasították).

Négymilliárdos listavezető

Hogy a kijelentés üzenete nem volt teljesen megalapozatlan, azt jelzi, a 2007 szeptemberében egy wilmingtoni off-shore cég tulajdonába került People Rent az adóhivatal július végi, legfrissebb feketelistája (pdf) szerint a legnagyobb adótartozó az országban. A tavaly január óta felszámolás alatt álló társaságnál – amelynek egyik érdekeltsége egy áprilisi hír szerint már a dolgozók járandóságait sem fizette – 2,122 milliárd forintos adóhiányt tartanak nyilván, amit 1,922 milliárd forintos úgynevezett jogkövetkezmény, bírság, pótlék duzzaszt összesen 4,044 milliárd forintos köztartozásra. (Adócsalásról akkor beszélünk, ha az APEH tényleges jövedelemeltitkolást állapít meg. Ha valaki bevall, de nem fizet, az összeg nagyságától függetlenül valójában csak tartozik.)

Három a lista

Az adóhivatal negyedévente három feketelistát tesz közzé. Az egyiken – ezzel foglalkozik cikkünk – a tartozás konkrét összegével szerepelnek azok az adózók, akik és amelyek adóhiánya az előző negyedévben lett jogerős. A másik kettőben azok a cégek és magánszemélyek vannak, akiknek legalább 180 napja folyamatosan száz-, illetve tízmillió forintot meghaladó adóhiányuk van.

Az APEH által július végén nyilvánosságra hozott legfrissebb adóslistán mintegy százötven vállalkozás és több mint ötven magánszemély van. Előbbiek százmillió, utóbbiak tízmillió forintot meghaladó, a legutóbbi negyedévben jogerőssé vált adótartozással – hivatalosan adóhiánnyal – kerülhettek fel rá. A nagyjából kétszáz adózó – a szám azért nem pontos, mert egyes vállalkozások többször is szerepelnek a névsorban – csaknem százmilliárd forinttal tartozik az adóhivatalnak. Ha a kilencoldalas dokumentum számait jól adtuk össze, a cégeknél és magánszemélyeknél feltárt ötvenmilliárd forintnyi adóhiányt találtak – a pontos összeg 49 755 398 449 forint –, amihez 45 milliárd forintnyi – a pontos szám 44 851 947 448 – jogkövetkezmény társul, a teljes összeg így 94,6 milliárd forint.

Külföld így és úgy

Míg a listavezető People Rent off-shore tulajdonba került, mire a problémái kezdődtek – az APEH feketelistáján először 2007 nyarán jelentek meg, az első APEH-végrehajtásról szeptemberben született meg a határozat –, a mostani feketelista éllovasai közül többen a másik közismert problémamegoldást választották a céges bajokra. Ők külföldi tulajdonosnak adták el a válságba került vállalkozásukat – az ilyen ügyletek jellegzetessége, hogy nem uniós tagállamban élő magánszemélyek birtokába kerül a problémás cég és annak minden tartozása, a vele szemben fennálló követelések gyakorlatilag behajthatatlanok lesznek.

A szerbiai Újfényben (Novi Zednik) lakik az a Loncar Drazen, aki a lista harmadik helyezettjének, a 3,1 milliárddal tartozó Guzla Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek lett a többségi tulajdonosa 2007 júliusában (bár kisebbségi tulajként megmaradt a céget alapító Mezei Bertalan is). A társaság akkor, 2007 júliusában jelent meg először adóhivatali feketelistán. Szintén szerbiai tulajdonosa lett a Rockwell-D Betongyártó Kft.-nek (1,455 milliárdos összes köztartozás). A cég közvetlen tulajdonosa, a Rockwell Beton Kft. 2009 márciusa óta tartozik a szabadkai Damjanovic Nedeljko érdekeltségébe. Az Aldebaran-Trade Kft.-ben (1,6 milliárdos összesített adótartozás) az ukrajnai Zhanna Korinchuk és Oksana Savochka látott komoly fantáziát, míg a Devoner kft. (800 millió forint) a romániai Nicolae Lingurar és Marius Ciprian Toma tulajdonában vannak, és szintén román kézben, az aradi Ioan Huza birtokában van a BuiltPower Kft. többsége.

Büntetőjogi eljárások

Ugyancsak külföldi tulajdonoshoz menekült a listán második helyezett Virágpack Kft.: az idén áprilisban törölt adószámú, 3,2 milliárdos köztartozású cég tavaly februárban került a kecskeméti Oláh család érdekeltségéből a csehországi PR-Trade S.R.O. tulajdonába. A Virágpack, valamint az abból 2008 áprilisában kivált Goodpack Kft. ellen a cégnyilvántartás szerint tavaly augusztusban büntetőjogi intézkedést rendelt el a Bács-Kiskun megyei főügyészség, idén májusban a cégbíróság megindította a Virágpack megszüntetésére irányuló eljárást.

Az APEH-feketelistás cégek közül nemcsak a Virágpacknak volt büntetőügye. A hetedik helyezett GP Trade Kft. (2,1 milliárd) korábbi igazgatóját több ezer tonna kukorica ellopásával és értékesítésével, több millió euró elsikkasztásával vádolták. Egy spanyol lap tavaly augusztusban adta hírül, hogy a Costa del Solon lévő Fuengirola spanyol üdülőhelyen fogtak el egy A. I. K. monogramú férfit – a K. I. A. monogram egyezik az Opten cégtárának adatai szerint a GP Trade-et 2007-ben egy ideig vezető férfi monogramjával. Ő a cégnyilvántartás szerint további mintegy húsz, részben megszűnt, részben külföldi tulajdonba került cégben volt tulajdonos vagy ügyvezető.

Cégbedöntők és szépreményűek

Az ötödik helyezett Neron és Salino Kft. egyik tulajdonosának, Szakácsné Berta Katalinnak szintén több, négy cégben volt érdekeltsége, ebből egy megszűnt, kettő felszámolás, egy – ez a Neron és Salino – végelszámolás alatt áll. De a Neron másik tulajdonosa, Fancsali Nikoletta is érdekelt még egy felszámolás és egy végelszámolás alatt lévő cégben, valamint tulajdonostárs volt további négy, már megszűnt vállalkozásban. Több húsipari és kereskedelmi érdekeltséggel rendelkezik Juhász Péter és Juhász Miklós, ők a nyolcadik legnagyobb adótartozó, az Agria Trans 2001 (2,1 milliárd forint) tulajdonosai.

A feketelistás társaságok között több korábban sikeresen működő cég is akad. Ilyen például az ingatlanüzemeltető BSZF Komplex Hungária Kft., amely tavaly a francia TFN Groupe magyarországi cégével hozott létre közös vállalkozást létesítménygazdálkodási tevékenységre, ám az évek során több mint félmilliárdos adóhiányt és bírságot gyűjtött össze.

Az olasz befektetők által létrehozott Yien Hungary több tételben összesen több mint 1,7 milliárdos adóssággal van az adóslistán, a fővárosban élő kínaiak által alapított Delilai 888 Kft. (610 millió forint) több APEH- és bírósági végrehajtás is indult. Az Európai Mély- és Útépítő Kft.-nek már a tulajdonosa is csődben van: a korábban OMI Ingatlanforgalmazónak hívott cég 2006-ban került az akkor éppen Európai Építőnek hívott Középületépítő Zrt. érdekeltségébe. Az egykor az exvegyépszeres Timár Gyula vezette, és sokáig állami szerepvállalással életben tartott Középületépítő 2009 februárja óta felszámolás alatt áll, leányvállalata, az Európai Mély- és Útépítő 225 milliónyi adótartozással és -bírsággal került a feketelistára.

Jól ismert nevek

A feketelistás cégek tulajdonosai között több ismert nevet is találhatunk. A turai lakcímű, de cégeit tatabányai címmel és árulkodó nevekkel – Lúzer Február, Agyő Március, Bedőlt 100222 Zsizí Pácban Lévő Kft, Ajjaj 14 Kft., Bajvan Csütörtök Válságban Lévő Kft. – nyilvántartó magyar csődrekorder, Erdélyi József ezúttal két céggel, a Hasitasi Hármas Kft.-vel (388 millió forint) és a Sokasara Sárkány Válságban lévő Kft.-vel (209 millió forint) került a névsorba.

Az egykor szintén APEH-lista szereplőként – méghozzá 355 milliós tartozással éllovasként – ismertté vált Rácz Judit Filoména férje, Gáspár Zsolt is felbukkant a feketelistán, ha csak áttételesen is. A salgótarjáni lakcímű férfi, az ismert közszereplő, Gáspár Győző fivére, a korábban adócsalásért jogerősen elítélt idősebb Gáspár Győző fia 2005 májusa és 2007 augusztusa között egyik tulajdonosa volt a 2005 őszén egy geszti (Békés megye) sertéstelep létesítésére ötvenötmillió forintos állami támogatást elnyert Romákért-Európa 2004 Felzárkóztatási Kht-nak (264 millió forint).

Az utóbbi, korábban közhasznú besorolású társaság a feketelistás cégek igazi mintapéldánya. 2007 augusztusa óta ukrán tulajdonban – a munkácsi Fohosh Beata és Munkachi Tibor kezében – van, 2009 júniusában felszámolás, egy hónappal később APEH-végrehajtás alá került. Egyébként korábban ugyancsak Ukrajnába, lvovi magánszemély tulajdonába került az idősebb Gáspár Győző egyik vállalkozása, az MX-3 Kft., valamint az ugyancsak a Gáspár-családhoz kötődő Roma Misszió Központ Kht. is.

Rovatok