Index Vakbarát Hírportál

Kartellgyanú egy Főtáv-pályázaton

2010. október 21., csütörtök 16:02

Szerdán előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartottak a Gazdasági Versenyhivatal munkatársai a Techem Kft. és a DH-Szerviz Kft. székhelyén, értesült a Világgazdaság. A lap úgy tudja: a GVH gyanúja szerint a két cég előre megállapodtak arról, hogy melyik milyen áron nyeri meg a Főtáv Zrt. fűtéskorszerűsítési munkáit.

A Főtáv tavaly írt ki közbeszerzési eljárásokat a távhővel ellátott lakások pályázati konstrukcióban megvalósuló fűtéskorszerűsítési munkáira, részben a távhős fűtési rendszerek mérhetővé és szabályozhatóvá tételére, egyedi mérő- és szabályozóeszközök beépítésére, valamint "a pályázati konstrukcióban megvalósuló fűtéskorszerűsítési munkákhoz kapcsolódó pályázatkészítési feladatok" elvégzésére – írja a lap.

A Techem Kft. és a DH-Szerviz Kft. ezekben az eljárásokban ajánlattevőként vettek részt. A GVH rendelkezésére álló adatok alapján alaposan feltehető, hogy ilyen minőségükben az egyes tenderekre vonatkozóan megállapodtak a várható nyertes személyéről, illetve a beadandó ajánlati ár mértékéről is.

A GVH szerint nem zárható ki az sem, hogy a két megnevezett közbeszerzési eljáráson túl a hasonló tárgyú, szintén a Főtáv Zrt. által 2009-ben kiírt közbeszerzési eljárásokon is ilyen magatartást tanúsítottak. A versenyhivatal gyanúja szerint e magatartásukkal az eljárás alá vontak feltételezhetően megsértették a versenytörvény versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó rendelkezéseit, írja a Világgazdaság.

Az előzetes bejelentés nélküli helyszíni szemle lehetőségét a GVH számára a versenytörvény biztosítja. A versenytörvény rendelkezései értelmében a helyszíni szemléhez előzetes bírósági jóváhagyás szükséges.

Rovatok