Index Vakbarát Hírportál

Demján magyar hipermarketeket szeretne

2010. november 10., szerda 14:06 | aznap frissítve

Magyar tulajdonú hipermarketeket kell létrehozni, akár több bolt társulásával is, mivel a mai versenyhelyzet is ezt indokolja - mondta Demján Sándor a Coop hálózat létrehozásának 15. évfordulóján tartott ünnepségen. A magyar tulajdonban álló vállalkozások fontosságáról beszélt a rendezvényen Orbán Viktor is.

Amikor egy piaci szervezet stratégiát tervez, akkor szem előtt kell tartania a versenyképességi követelményeket. A kormánynak a termeléstől a feldolgozáson át az értékesítésig támogatnia kellene a cégeket, és olyan termelési rendszert kell létrehozni, ahol a magyar termék árban és minőségben is versenyképes - hangsúlyozta Demján Sándor.

Magyar tulajdonú korszerű életforma

A hipermarketben való kereskedés "egy korszerű életforma". A magyar tulajdonú hipermarketek létrehozása erősíti a beszerzési volumen nagyságát, és "rá tud segíteni" a többi kis bolt versenyképességére, amin keresztül akciókat lehet csinálni.

Demján Sándor szerint a szövetkezeti rendszer elfoglalhatta volna az 1990-es évek közepén a külföldi tőkéjű hipermarketek helyét, és megtarthatta volna jelentős kiskereskedelmi forgalmi részesedését. Ennek ellenére az összefogás és a megfelelő szemlélet hiánya miatt feleslegesen adták át a versenytársaknak ezt az előnyt - tette hozzá.

A VOSZ ügyvezető elnöke szerint célszerű lenne visszaállítani a felvásárlási rendszert az Áfészek közreműködésével, "vissza kell venni azokat a termékeket", amelyek korábban is megvoltak, és ezekből exportálni kell. Probléma ugyanakkor, hogy nincs elég termelés Magyarországon. A kormány akkor jár el helyesen, ha Magyarország komparatív előnyeire építve támogatja a cégeket vagy kamatmentes kölcsönt nyújt számukra.

Kössük fel, ha van

Orbán Viktor a szerdai rendezvényen hangsúlyozta, a nemzetközi gazdaság - közte a kereskedelem - határokon túlmutató karaktere nem jelenti azt, hogy ne képviselnének különlegesen nagy értéket azok a vállalkozások, amelyek magyar tulajdonban állnak. A nemzeti és a nemzetközi nem áll ellentmondásban egymással - jelentette ki, megjegyezve, "csak akkor tudjuk felkötni az alsóneműnket, ha van alsóneműnk; ha nincs, nincs mit felkötnünk a nemzetközi versenyben".

A tisztességes, hazai vállalkozások olyan alapot jelentenek, amelyekre fel lehet építeni a megújuló és talpra álló magyar gazdaságot - közölte a miniszterelnök. "Az önök cégei kézzelfogható értékeket állítanak elő, magyar emberek tömegének adnak megélhetést, és ha átmeneti nehéz idők járnak, mint ahogy ez most is igaz, akkor panasz és zokszó nélkül elfogadják, hogy arányos hozzájárulást kérünk tőlük az ország minél gyorsabb megújulása érdekében" - tette hozzá.

"Önök a sikeres magyar gazdaság" - mondta az ünnepség résztvevőinek Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy kormánya tisztelettel tekint minden olyan vállalkozásra és vállalkozóra, amely és aki eredményesen tud működni különösen egy olyan nehéz időszakban, "amikor még drágábban adják a sikert".

Orbán Viktor úgy vélte, a Coop másfél évtizedének folyamatos gyarapodása bebizonyította, hosszú távon megéri tisztességesnek lenni, megéri az egyenes úton járni. "Egy olyan országban, ahol hiányzik egymillió munkahely, ahol hiányzik egymillió legálisan foglalkoztatott munkavállaló, ott különös és a könyvelésből kiolvasható adatokon messze túlmutató jelentősége van a Coop által képviselt modellnek" - emelte ki.

Franchise-ban a siker

Murányi László, a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója az ünnepségen hangsúlyozta: 2002-ben kezdték bevezetni a franchise rendszert, amelynek köszönhetően nőtt a boltszám, és a cégcsoport  piaci részesedése. Emellett a csatlakozó üzleteknek is biztos üzleti hátteret biztosított a cég, segítette őket a versenyben való helytállásban.

A boltokban lévő áruk 85 százaléka Magyarországról származik, és a Coop 760 saját márkás termékének gyártói is főként magyar kis- és közepes vállalkozások - ismertette a vezérigazgató. Egyben bejelentette: elindul a 2012. december 31-ig megvalósuló boltmegújítási program, amely nemcsak a külső-belső arculat megváltoztatását jelenti, hanem a boltok technológiai és informatikai színvonalának emelését, és a munkakörnyezet fejlesztését is.

A 32 000 munkavállalót foglalkoztató, 100 százalékos magyar tulajdonban lévő Co-op Hungary Zrt. 2009-ben 510 milliárd forintos forgalmat realizált, míg 2008-as forgalma 500 milliárd forint volt. A Coop-nak tavaly 2887 üzlete volt Magyarországon, és további 2.000 kisebb üzlet tartozik a cégcsoporthoz. A Coop csoport forgalom szerint 8 százalékban részesedik a magyar kiskereskedelemből.

Rovatok