Index Vakbarát Hírportál

Mi legyen a boltokkal vasárnap?

2011. április 10., vasárnap 17:24

Még hatástanulmányokra van szükség ahhoz, hogy a kormány dönthessen a kiskereskedelem vasárnapi nyitva tartásáról - mondta Nagy Anna kormányszóvivő vasárnap újságírók kérdésére válaszolva.

Számos érv szól amellett, hogy vasárnap zárva legyenek a kiskereskedelmi üzletek, de sok érv szól ellene is - tette hozzá.

Harrach Péter szombaton, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és az Osztrák Szociáldemokrata Párt képviselőjével Budapesten tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy még a nyári szünet előtt szavazhat a parlament a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatáról.

A KDNP frakcióvezetője szombaton az mondta: folynak az egyeztetések, és a kormány hatástanulmányokat is készít a bevezetéssel összefüggésben.

Nagy Anna közlése szerint még nagyon a munka elején tartanak, így nem tudott választ adni arra, hogy mikor várható a kormány döntése ebben az ügyben.

A KDNP javaslata szerint évente 12 alkalommal lenne lehetőség az üzleteknek vasárnap is  nyitva tartaniuk. Ugyanakkor - emlékeztetett Harrach Péter a törvényjavaslatra - a családi vállalkozások, ahol nincs alkalmazott, nyitva tarthatnának, így versenyhátrányuk csökkenhetne.

Rovatok