Index Vakbarát Hírportál

120 ezer cég ellen folyik adóvégrehajtás

2011. május 18., szerda 12:43

Több mint 2100 milliárdos adótartozást halmoztak fel a magyar cégek. Jelenleg mintegy 120 ezer cég ellen folyik adóvégrehajtás, tőlük összesen 534 milliárd forintot akar behajtani az adóhatóság. Az eljárások száma nem fogy, annak ellenére, hogy hetente mintegy ötezer cég ügyét lezárják, hasonló számban kell újakkal szemben a végrehajtást elrendelni.

Az adóhivatal 2001 óta folyamatosan nyilvánosságra hozza hetente azoknak a cégeknek a névsorát, amelyek ellen adóvégrehajtási eljárást indított. Bár az adóhatóság tíz év alatt a végrehajtási intézkedések számát éves szinten meghatszorozta, a hátralékok összege ennek ellenére négyszeresére nőtt – írja a feketelista.hu portál. A szigorítások ellenére az elmúlt években az adózási morál lényegesen nem javult. Ehhez kétségtelenül hozzájárult az utóbbi évek pénzügyi válsága, aminek a következtében jelentősen megcsappantak a bankszámlákról inkasszálható összegek.

Több mint 2100 milliárd az adótartozás

Jelenleg az adóhatóság mintegy 120 ezer cég ellen folyó adóvégrehajtással összesen 534 milliárd forintot akar behajtani. Az eljárások száma nem fogy, annak ellenére, hogy hetente mintegy ötezer cég ügyét lezárják, hasonló számban újabbakkal szemben kell a végrehajtást elrendelni. Sok cég ellen szinte havonta indul új végrehajtás: rendezik az adósságukat, de újabb elmaradásaik miatt szinte azonnal ismét eljárást kell indítani ellenük.

A vállalkozások teljes adótartozása már meghaladja a 2125 milliárd forintot. Külön probléma, hogy a végrehajtás alá vont cégeknek csaknem háromnegyede gyakorlatilag már nem működik, így kevés az esély a behajtásra. Az adóhatóság adatai is arról tanúskodnak, hogy számos intézkedés ellenére romlott a hátralékok behajtási megtérülése; éves szinten számítva a korábbi 28-30 százalékról 23 százalékra mérséklődött.

Van olyan társaság, amely harmincszor szerepel a kétszáz legrosszabb adós listáján, s az első tíz „helyezett” mindegyike ellen legalább huszonhatszor indult adóvégrehajtás. A lista kétszázadik helyére sorolt cég neve is tizenháromszor volt olvasható az adóvégrehajtásban elmarasztaltak között. A portál megállapítása szerint a felsorolt cégek túlnyomó része korlátolt felelősségű társaság, és a kétszáz társaság között mindössze egyetlen részvénytársaság található. Feltűnő viszont, hogy felkerült a listára 38 betéti társaság, sőt, közülük három az első tíz között található.

Notórius nemfizetők

Ha egy cég ellen több alkalommal indul végrehajtás, nem jelenti feltétlenül azt, hogy kibújik a fizetés alól. Amennyiben ugyanis a vállalkozás nem teljesíti határidőben a havonta bevallott kötelezettségét, az informatikai rendszer jelzése alapján azonnal megindul a végrehajtási eljárás. Amennyiben viszont a hatósági átutalási megbízás behajtási eredményre vezet, az eljárás néhány napon belül be is fejeződik. Ez a folyamat rendszeresen, akár havonta megismétlődhet – tájékoztatnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakértői.

Azt azonban nem hozzák nyilvánosságra, hogy a listán szereplő egyes cégek mekkora összeggel tartoznak, csak annyit lehet tudni, hogy a legnagyobb összegű adótartozás eléri az 5,5 milliárd forintot.

A listát áttekintve megállapítható, hogy a legtöbbször végrehajtás alá vont első húsz között kizárólag vidékiek találhatók. Legtöbben – kétszázból ötvenen – Pécsről, és húszan Kaposvárról szerepelnek a névsorban. Az „első hely” kétségtelenül a szekszárdi HB Szerelőipari Bt.-t illeti meg, amely ellen összesen harmincszor indítottak adóvégrehajtást, ez év első negyedében már négy alkalommal is. A dombóvári KAPOS-PETROL 2005 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-nél 29, a kaposvári BARBIX 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-nél és a balatonboglári VG KOMPLEX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nél 28-28 alkalommal kezdeményezett az adóhivatal végrehajtást. Egyaránt huszonhét adóvégrehajtási ügyével szerepel még a lista elején a Paksi Óvárosi Kábeltévé Bt., a kaposvári Natur Arkánum Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a závodi TÉRKŐ CENTER Kereskedelmi Kft.

Budapest és Pest megye a legérintettebb

Az ország régióit tekintve számszerűleg és arányában is Pest megyében indult a legtöbb cég ellen adóvégrehajtás. A megye 84 044 cégét figyelembe véve a 18 058 eljárás 21,5 százalékos arányt jelez. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ez az arány 20,6 százalékos; itt 4731 eljárás van folyamatban. Hevesben a 11 361 működő céggel szemben 2221 végrehajtás indult (19,5 százalékos arány), Nógrádban szám szerint a legkevesebb, 992 eljárás van folyamatban, ám a cégek számához képest ez az arány 18,7 százalék. Bács-Kiskun megyében 4053 végrehajtás indult, itt 18,1 százalékos az arány. A cégek számához képest a legkevesebb eljárás (8,2 százalék) Győr-Moson-Sopron megyében és Zala megyében (9,7 százalék) indult.

A nagyvárosokat tekintve Budapest vezet (bár a 200-as listán csak egyetlen fővárosi cég neve szerepel), ahol a működő 232 622 céghez képest 49 996 adóvégrehajtást regisztrálhatunk (21,5 százalékos arány). Miskolc 19,7 százalékos arányával megközelíti a fővárost; itt a 10 139 cégre 1999 adóvégrehajtás jut. Debrecenben, Nyíregyházán, Pécsett és Szegeden 10,4 és 13,2 százalék közötti a szóródás, a legjobb eredményt pedig ebben az összevetésben is Győr mutatja, ahol a 9017 vállalkozásra csak 759 adóvégrehajtási ügy jutott (8,4 százalékos arány).

Rovatok