Index Vakbarát Hírportál

Lázár: Meg kell tartani az evát

2011. november 2., szerda 09:09

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint meg kell tartani az egyszerűsített vállalkozói adót, az evát. Lázár János erről szerdán, az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt, hozzátéve azonban, hogy az eva sorsáról a képviselőcsoportnak és a kormánynak kell majd megállapodnia.

Lázár János emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a Fidesz-KDNP évadnyitó hajdúszoboszlói frakcióülésén is arról volt szó: "az evának maradnia kell". Az eva megszüntetését a fideszes Koszorús László kezdeményezte az adótörvényekhez múlt héten benyújtott egyik módosító indítványában.

A javaslat szerint már 2012-től törölték volna az adónemet, majd úgy tűnt, a kormányzat inkább a kétéves kivezetés felé hajlik. Ennek részeként már jövőre 35 százalékra emelték volna a jelenleg 30 százalékos adókulcsot, van is egy erre irányuló módosító javaslat az adótörvénycsomaghoz benyújtott módosítók között.

Az evát 2003-ban vezették be a magyar adórendszerbe, hogy az alacsony költséggel működő vállalkozások számára egy egyszerű adónemet vezessenek be. Az adó alapja a kezdetektől az evás vállalkozás vagy vállalkozó bruttó árbevétele, amivel szemben költséget nem lehet elszámolni. Az adókulcs kezdetben 15 százalék volt, amit több lépésben 2010-re 30 százalékra emeltek.

Az evát a legfeljebb évi 25 millió forintos bevételt elérő, tehát kifejezetten kisvállalkozások választhatják, akik a bevételeik alapján negyedévente fizetnek evaelőleget. Idén az első két negyedévben mintegy 85 milliárd forintnyi eva folyt be a költségvetésbe.

Rovatok