Index Vakbarát Hírportál

A Rába állami felvásárlása nem államosítás

2011. november 21., hétfő 13:03 | aznap frissítve

Az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) véleménye szerint az állam valószínűleg érdemi befolyást szerez majd a Rábában, hála az erre félretett pénznek. Aggódni nem kell, mondta az állami vagyonkezelő egy vezetője, a stratégiai vezetésben nem terveznek mélyreható változásokat.

A mostani vételi ajánlat nem államosítás, hanem egy kötelező piaci folyamat része, aminek alapján az MNV-nek lépni kellett, miután részvénycsomagjának nagysága 27 százalékra emelkedett túllépve a kritikus 25 százalékos határt – mondta Polacsek Csaba, az MNV Zrt. társasági portfólióért felelős főigazgatója a Portfolio.hu-nak adott interjúban.

A kötelezendően megtett vételi ajánlat sikerére Polacsek reális esélyt lát, főleg azért, mert kedvező az ajánlat. „Az elmúlt 3 évben nagyjából az ajánlati árhoz közeli, 800 forint körüli árfolyamon oszcillált a Rába papírok árfolyama. A hatályos jogszabályi környezetben legalacsonyabbként megajánlható 815 forintos ár különösen annak fényében méltányos, hogy időközben a nemzetközi befektetői hangulat is sokat romlott” – mondta.

Mindezek ellenére a siker nem biztos: harminc nap áll az MNV rendelkezésére, hogy lebonyolítsa a tranzakciót és a végül birtokolt részvények aránya alapján több kimenetel is lehetséges. „Ha az állam a részvények kevesebb, mint 50 százalékát szerzi meg, joga van elállni az ajánlattól. A törvényi előírások szerint 75 százalékos tulajdoni hányad fölött dönthet úgy a nagytulajdonos, hogy a tőzsdei kivezetés mellett dönt, 90 százalék felett pedig a megmaradt kisrészvényesek kiszorítása következhet” – mondta.

Mi lesz a vége?

Polacsek nem beszélt a felvásárlás aktuális állásáról, az MNV csak a végső részvényvolumen hányadáról fog közleményt kiadni, de szerinte egyébként is a harmincnapos határidő vége fele várhatóak nagy piaci mozgások.

A jövőbeni elképzelések kapcsán Polacsek megjegyezte: „Az államnak nem az volt a célja, hogy egy hedge fund-hoz hasonlóan feldarabolja a Rábát, hanem a társaságot, mint működő egységet kezeli.”

Nagyobb restrukturálás jelenleg nincs betervezve, a vezetőségben is csak minimális változások lesznek. A tőzsdei kivezetés nem cél, de szerinte ha az állam 50 százalék feletti részesedést szerez, jelentősen csökkeni fog a piaci forgalomban levő Rába papírok kereskedése.

Annak kapcsán, hogy az MNV-től várhatunk-e még hasonló felvásárlásokat idén, Polacsek úgy nyilatkozott, erre jelenleg nincsenek tervek, azonban azt is mondta, hogy a Rába felvásárlása sem volt előre tudható, és nem volt betervezve. Ennek ugyanakkor ellentmond, hogy a kormány már jóval korábban határozatban juttatott erre pénzt az MNV-nek.

Rovatok