Index Vakbarát Hírportál

NFM: Nem lesz közlekedési holding

2012. április 13., péntek 16:24

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM) dolgoznak a közösségi közlekedés átalakításán, de már nem egy önálló nemzeti közlekedési holdingban, hanem az MNV Zrt. keretei belül egységes vagyonkezelési koncepció mellett működő MÁV társaságokban, és a Volán társaságok átalakításában gondolkodnak, mondta Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár pénteken egy budapesti háttérbeszélgetésen.

Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár elmondta, hogy az április 15-én életbe lépő közösségi közlekedési menetrendek összehangolásával elindult a folyamat, ezt követően a tarifa- és kedvezményrendszer átalakítása, a vállalatok átszervezése következik. A cél az, hogy hosszú távon hatékonyan és finanszírozhatóan működő közösségi közlekedési rendszer jöjjön létre - tette hozzá.

Hegmanné Nemes Sára elmondta: a közösségi közlekedési szolgáltatók vagyonkezelését úgy alakítják át, hogy a közszolgáltatási feladat ellátásához szükséges vagyontárgyak náluk maradjanak, a többit pedig leválasztják. A nem alaptevékenységhez kapcsolódó ingatlanok esetében azok rendeltetése alapján dönt a nemzeti vagyonkezelő az üzemeltető személyéről. Az alapelv az, hogy a vagyon a közcélú feladat ellátását végzőhöz kerüljön, például sportcélú ingatlanok esetében a helyi önkormányzatok kaphatják meg ezeket. A háttérbeszélgetésen Völner Pál utalt arra, hogy a parlament előtt lévő, személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényt szándékaik szerint áprilisban még elfogadják, és ez megteremti az átalakításokhoz, és a hosszú távú kiegyensúlyozott működéshez szükséges jogi kereteket. Példaként említette, hogy a személyszállítási törvény kimondja majd a kötöttpályás közlekedés előnyben részesítését, ott, ahol a szolgáltatás színvonala ezt lehetővé teszi, és ez az elv már tükröződik az áprilisi menetrend összehangolásában is, ahol 30 párhuzamos, jellemzően autópályás autóbuszjárat közlekedését nem finanszírozza az állam.

A menetrendváltozással járó költségek csökkentésével kapcsolatban Völner Pál elmondta, hogy számításuk szerint a menetrendek összeghangolása révén az idén 8 milliárd, éves szinten 12 milliárd forint takarítható meg többi között az üzemanyag és karbantartási költségek csökkentéséből, a járművek átcsoportosításából. Hozzátette: a teljesítménycsökkenés nem jár csoportos létszámleépítéssel, a kérdés a felszabaduló természetes elvándorlással megoldható. Fontos változás lesz a közösségi közlekedés átalakításában, hogy a költségeket ott finanszírozzák majd, ahol azok keletkeznek, mondta Völner Pál.

Az utazási kedvezményeket az év második felében alakítanák át, a 6 év alattiak, a 65 év felettiek és a fogyatékkal élők, a tanulók kedvezményezettségének megtartását kiemelt ügyként kezelik - mondta Völner Pál. Hegmanné Nemes Sára szólt arról, hogy a Volán társaságok száma még az idén 6-8-ra csökken a jelenlegi 24-ről. A tervek szerint régiós szinten kialakítandó Volán társaságok szervezeti kereteit június 30-ig egy munkacsoport kidolgozza, és év végéig a változást átvezetik a rendszeren.

A vagyonpolitikáért felelős államtitkár szólt arról, hogy a Volán társaságok tavaly 13 milliárd forint veszteséget szenvedtek el a helyi közlekedésben az önkormányzatok által megrendelt, de ki nem fizetett szolgáltatások miatt is. A szaktárca és a Magyar Nemzeti  Vagyonkezelő Zrt. egyenként tárgyal azokkal az érintett önkormányzatokkal a helyzet rendezéséről, akik készek együttműködni a helyi közlekedés biztosítása érdekében. Az egyik megoldási javaslat, hogy időszakonként előre fizessék ki az önkormányzatok a megrendelt szolgáltatás árát.

A háttérbeszélgetésen elhangzott az is, hogy a MÁV-nál a lejáró hitelek miatt 36 milliárd forint konszolidációra lenne szükség még ebben az évben, a megoldáson a Nemzetgazdasági Minisztériummal közösen dolgoznak. Völner Pál megerősítette, hogy az e-útdíj bevezetését 2013 közepéig tarthatónak látja, de a részletekkel kapcsolatban az Európai Bizottsággal egyeztetnek. A beszedés állami kézben marad, és vélhetően az Állami Autópálya Kezelő végzi majd. A MÁV átalakításával kapcsolatban elhangzott, hogy a tervek szerint a tulajdonosi döntéshez az előkészítést a tárca nyár közepéig elvégzi.

Rovatok