Index Vakbarát Hírportál

Feladták a nyugdíjas vállalkozók

2012. május 18., péntek 15:12

Vélhetően az adó- és járulékfizetési változások hatására idén főleg a nyugdíjas egyéni vállalkozók adták vissza egyéni vállalkozói igazolványukat, de a 2010-es csúcshoz képest jócskán csökkent az evázó vállalkozások száma is a NAV adatai szerint, írja a Napi Gazdaság.

Ez év elejétől számos változás lépett életbe az egyéni vállalkozók járulékfizetésével, illetve az evát választó vállalkozások adózásával kapcsolatban. Megnőtt az egyéni vállalkozók járulékfizetési kötelezettsége, és nőtt az evakörben lévő cégek adója is. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) első negyedéves adatai szerint a nagy vesztesek a nyugdíjasok, akik nagy számban fejezték be egyéni vállalkozói tevékenységüket.

A munkanélküliség magas, nincsenek tömegével alkalmazotti állások, a munkanélküli segély időtartama is drasztikusan csökkent, talán ez is az oka annak, hogy nem változott 2011 első negyedévéhez képest a kezdő egyéni vállalkozók száma - a csökkenés inkább 2011-ben következett be 2010-hez képest. Összlétszámukat tekintve szintén meglehetősen állandó a főfoglalkozású egyéni vállalkozók száma (enyhén még nőtt is 2010-hez vagy 2011-hez képest), a heti 36 órát elérő vagy részmunkaidős munkaviszony mellett sem lettek kevesebben egyéni vállalkozók, sőt, a főállásban is dolgozó egyéni vállalkozók száma 2011-ben még nőtt is 2010-hez viszonyítva.

Drasztikusan csökkent azonban a nyugdíj mellett vállalkozók száma: a 2011-es 79 ezerről 64 ezerre apadt a számuk, nagy részüknek vélhetően már nem érte meg a megnövekedett közterhek mellett is dolgozni, illetve fenntartani a vállalkozói státust. A korhatár alatti nyugdíjasok ugyanis 2012-től a "főfoglalkozású egyéni vállalkozó" kategóriába esnek, tehát minden adót-járulékot fizetniük kell, méghozzá az idén jócskán megemelt minimálbért alapul véve. Az öregségi nyugdíjasok "csak" a megemelt 8,5 százalékos egészségbiztosítási-munkaerőpiaci járulékot fizetik, a tíz százalékos nyugdíjjárulékkal együtt, de a megnövekedő költségek és az áfa-emelés nyilván az ő üzletüknek sem tett jót. Azt pedig a tevékenység dönti el, hogy a minimálbér, vagy a garantált bérminimum a járulékok alapja, szükséges-e az adott tevékenységhez a meghatározott iskolai végzettség.

Tovább mérsékelhette a vállalkozói kedvet a nyugdíjasok körében az a szabály hogy, amíg a nyugdíjas adott évi keresete nem éri el az úgynevezett éves keretösszeget, amellett felveheti a nyugdíját. Amint meghaladja a fizetése az éves keretösszeget, a következő hónaptól kezdve a tárgyév végéig, illetve az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárig a nyugdíj folyósítását abba kell hagyni. Az éves keretösszeg a 2012-e minimálbér összegének 18 szorosa 1,6 millió forint, vagyis havi bruttó 133 ezer forint.

Az evakörben minden év decemberében, elseje és huszadika közt lehet bejelentkezni, illetve akkor kell az adóhatóság felé azt is jelezni, ha valaki kiléptetné az evázók közül a cégét. A rendelkezésre álló aktuális (2012. május 04-i) adatok alapján 2011. december 1-20. között kérelmezett be és kilépések alapján 988 társas vállalkozás evakörbe történő belépését és 6796 kilépését engedélyezte az állami adóhatóság.

Az eva  2010-ben volt a legnépszerűbb: akkor 101 ezren választották, ami 2012 első negyedévére 74 ezer alá apadt. Hasonló arányban csökkent az evát választó egyéni vállalkozók és a társas vállalkozások száma, mindkét kategóriában körülbelül 10-12 ezerrel. Az eva térvesztésének vélhetően nem csak a jócskán megemelt adómérték (2012-ben 37 százalék) hanem a bizonytalanság is hozzájárult. Az NGM nem titkolja: idővel az eva kivezetésén gondolkodnak, akár már 2013-tól.

A NAV jelenleg nem rendelkezik olyan kimutatással, amelyből megállapítható lenne, hogy az egyéni vállalkozói igazolványt kiváltó magánszemélyek a tevékenység folytatása alatt mennyi tartozást halmoznak fel - csak az adószámos magánszemélyekkel együtt számított adat áll rendelkezésre. Az adóhatóság felhívja a figyelmet arra, hogy az egyéni vállalkozói tevékenység megszűnésétől függetlenül, az esetlegesen keletkező tartozások a magánszemély tartozásának minősülnek, így arra a NAV gyakorolhatja - az elévülési idő végéig - a hátralékkezelési és behajtási tevékenységének valamennyi, törvény által biztosított eszközét. A számokból kiderült: a működő és tartozással rendelkező egyéni vállalkozók és adószámos magánszemélyek száma, vagy az általuk felhalmozott tartozás nem nőtt, inkább enyhe csökkenés tapasztalható a 2010 év végi állapothoz képest.

A rendelkezésre álló adatokból az derült ki, hogy 2010 év végén 388 823 db, működő (élő) és tartozással rendelkező egyéni vállalkozót és adószámos magánszemélyt tartott nyilván az adóhivatal, mintegy 92,03 milliárd forint tartozással, míg 2011 végén 388 046 fenti körbe tartozó adózó 89,62 milliárd forint tartozással szerepelt a NAV nyilvántartásában.

Rovatok