Index Vakbarát Hírportál

Bajban van a hazai buszgyártás

2012. július 19., csütörtök 10:47

A hazai buszgyártóknál tavaly még folytak a fejlesztések, idén azonban már a termeléssel is felhagytak, mivel a várt Volán-megrendelések még mindig nem érkeztek meg. A hazai buszok pedig lassan veterán rendszámot is kaphatnának.

A legnagyobb, még működő, hazai piacra dolgozó buszgyártó, a Kravtex-Kühne csoport telephelyén 135 elkészült jármű áll, írja a Világgazdaság. Süli Csaba, a cég vezérigazgatója azt mondta: ha belátható időn belül nem lesznek buszvásárlások, arra kényszerülnek, hogy beszüntessék a gyártást, ez pedig a cégeiknél és beszállítóiknál 300 ember munkahelyének megszűnéséhez vezethet.

Nem jobb a helyzet az Ikarus márkanevet viselő, a Műszertechnika és az Auto Rad Controlle (ARC) Kft. tulajdonában levő Magyar Autóbuszgyártónál sem, a vállalat már másfél éve áll. Liptai Árpád, a cég vezérigazgatója a lapnak azt mondta: miután hasztalan vártak a közbeszerzési pályázatokra, a munkásokat a csoport más vállalataihoz csoportosították át.

"A múlt év folyamán bemutatott Sirius autóbuszaink az európai típusbizonyítvány birtokában készen állnak arra, hogy a régóta várt magyar autóbusz-beszerzési tendereken is eséllyel indulhassanak” – foglalta össze Baranyai Ferenc, a NABI Gyártó és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

Ha a hazai közlekedési vállalatok vásárolnának belőle, nem kellene állandóan leépítésektől tartaniuk a vállalat dolgozóinak. A NABI számításai szerint az elöregedett buszállomány fenntartása két-háromszoros költséget jelent a modern járművekkel szemben. A gyártó által végzett számítások azt mutatják, hogy 500 új, hazai autóbusz beszerzése mintegy kétezer főnek biztosít munkalehetőséget a magyar autóbusziparban, míg közvetve további ezer embernek jelent megélhetést. Emellett a magyar autóbuszok vételárának 16–18 százaléka közvetlenül megjelenik az államkasszában adó és egyéb bevételek formájában.

A Portfolio véleményében úgy érvel, hogy a hazai buszbeszerzésekre nagy szükség lenne, hiszen állomány elöregedett, a BKV és a Volán buszai között sok a 25-30 éves jármű. A BKV buszainak átlagéletkora közel 18 év, ami nagyjából duplája a nyugat-európai átlagnak. Az elmúlt években többször is felmerült, hogy a közlekedési társaságok több száz busz megrendelésére vonatkozó programokat indítanának, de a hiányzó források miatt erre eddig nem került sor.

A hazai buszgyártó szektor szereplői az év elején még bizakodóbbak voltak, hiszen a Nemzetgazdasági Minisztérium februári jelentése még arról szólt, hogy csak a BKV-nál a következő 5 évben több mint 800 buszt kellene lecserélni, a beszerzéseknél pedig előnyben részesítenék a magyar gyártókat. A tőzsdén jegyzett Rába esetében is részben a buszgyártás mozgatta meg a befektetők fantáziáját, nagy volumenű buszbeszerzésekre azonban azóta sem került sor.

 Magyar autóbusz-állomány
   Év végi darabszám  Átlagos kor (év)
2006 17 721 12,91
2007 17 899 12,97
2008 17 995 12,96
2009 17 720 12,90
2010 17 641 13,37
2011 17 366 13,90
 Forrás: KSH

Rovatok