Index Vakbarát Hírportál

Idén már nem lesz IMF-megállapodás?

2012. szeptember 17., hétfő 15:30

Londoni elemzők nem csak abban nem hisznek, hogy az ősszel meg tudunk állapodni az IMF-fel, de jövő év első negyedéve sem túl biztos, pláne, ha javul a nemzetközi környezet. Úgy látják, hogy Varga Mihályék szerint mindenképp üdvös lenne az országnak a megállapodás, de a kormány többsége jóval kevésbé lelkes. Azt írják, hogy a vita leginkább azon megy, hogy az IMF nem nem tartja valósnak Matolcsyék számait a jövő évi költségvetés bevételi oldalát, a növekedési előrejelzéseket és a munkahelyvédelmi terv fedezetét illetően. A jövő évi hiányunkat csaknem a kétszeresére becslik az általunk tervezettnek, ha nem lépünk valami hatásosat.

Két táborra szakadt a magyar tárgyalófél az IMF–megállapodást illetően: a Varga Mihály vezette csoport minden helyzetben jónak tartja a megállapodást, ám más kormánypárti politikusok nem szeretnének mindenáron bekerülni az EU–IMF-páros szoros felügyelete alá – idézi Pasquale Diana budapesti látogatásáról kiadott beszámolóját a Portfolio.

A Morgan Stanley feltörekvő piacokért felelős közgazdásza méretes, lyukat lát jelenleg a 2013-as költségvetésben, amit a kormánynak kezelni kellene. Ha ezt nem teszi, akkor annak csúnya vége lehet, mert negatívan értékelnék a piacok az IMF-tárgyalások szempontjából – vélekedett az elemző.

Varga Mihályék mindenki ellen

A Morgan Stanley elemzőinek véleménye szerint ugyanakkor valószínűleg van egy frakció a kormányon belül - Varga Mihály, az EU–IMF-tárgyalásokért felelős miniszter közvetlen környezetében -, akik szerint az IMF-megállapodás megkötése jó döntés lenne bármilyen forgatókönyv megvalósulása esetén, a Fideszen belül mások azonban "jóval kevésbé lelkesednek" az EU–IMF -ellenőrzés iránt, hacsak ez nem válik igazán szükségessé - idézi az MTI a Morgan Stanley elemzését.

Az elemzők szerint lehet vitatni a két tábor méretét, a legutóbbi kommentárok azonban arra vallanak, hogy ez utóbbi csoport lehet erősebb helyzetben. Más szóval ez annak az álláspontnak az érvényesülését jelenti, hogy az IMF-megállapodás elérése kívánatos lenne, "de nem bármilyen áron", amit Orbán Viktor is mondogatni szokott.

Itthon is szkeptikusak

Ha lesz is megállapodás, nem számítok arra, hogy ebben az évben lesz. De a megállapodásnak úgy egyébként is eléggé kevés esélyt adok - mondta nemrég az Indexnek adott interjújában Jelasity Radován, az Erste Bank vezetője is.

Ehhoz két fél kell. Az IMF akkor tud segíteni, ha az, aki segítséget kér, megmondja, hogy mit kér, és mit ad cserébe - magyarázta.

Mindebből az következik, hogy külső piaci nyomás - például 300 forint/euró fölé gyengülő forintárfolyam - hiányában jó eséllyel nő az IMF-megállapodás bizonyos idejű további késedelmének valószínűsége. A Morgan Stanley szerint az "nagyon valószínűtlen", hogy a magyar fél feláll a tárgyalóasztaltól. Ha azonban a piaci körülmények jók maradnak, akkor nagyobb a kockázata annak, hogy a tárgyalások meghatározatlan ideig elhúzódnak.

Hasonlót állapított meg nemrég a Barclays is, a cég központi forgatókönyve az, hogy az IMF–EU-megállapodás 2013 első negyedéve előtt nem valószínű, és még utána is kétséges, ha javulnak világgazdasági körülmények.

A hiányt szorozzuk meg kettővel

Pasquale Diana pontatlannak nevezte a két héttel ezelőtt kiszivárgott "IMF-halállistát", amiről az Index többször is megírta, hogy légből kapott. Szerintük a nézeteltérések abból fakadnak, hogy az IMF nem hiszi el, hogy korrektek a számaink leginkább a 2013-as költségvetés bevételi oldala, az idei és jövő évi növekedési előrejelzések és a 300 milliárdos munkahelyvédelmi akcióterv fedezetét illetően.

A kormány 2012-re 0,1 százalékos, jövőre 1,6 százalékos növekedést feltételez, a Morgan Stanley jelenleg érvényes - épp nemrég rontott - előrejelzése ugyanakkor az, hogy a magyar gazdaság teljesítménye az idén 1,2 százalékkal visszaesik, és jövőre is csak 0,7 százalékkal növekszik.

A Morgan Stanley londoni elemzőinek becslése szerint a hivatalos várakozásoktól elmaradó növekedés miatt - ha a kormány nem von be alternatív finanszírozási forrásokat - 2013-ban a hazai GDP 4 százaléka körül lehet az államháztartási hiány, ami a kormány által kitűzött célnak csaknem a kétszerese lenne.

Rovatok