Index Vakbarát Hírportál

Lecsaptak a titokban pizzázó autónepperre

2012. október 10., szerda 09:18

Használtautókat hirdetett, ám a gépjármű-forgalmazás mellett multifunkciósra terjesztette ki tevékenységét egy Pest megyei vállalkozó, aki telephelyén pizzát sütött, sőt, mosószertöltőt is üzemeltetett illegálisan, közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A NAV Pest megyei adóellenőrei, a vám- és pénzügyőrökkel és a Bevetési Főigazgatóság munkatársaival közösen tartott akcióban több súlyos szabálytalanságot fedtek fel, amelyek teljes feltárása már büntetőeljárás keretében folyik.

A használtautó-kereskedő telephelyére kiérkező egyenruhások és adórevizorok számára is meglepő volt, amikor felfedezték, hogy a telephelyen százszámra hevernek a pizzás dobozok. Mint kiderült, a cég egy pizzériát is üzemeltet a helyszínen, melynek bevételét azonban nem szerepeltette a vállalkozás könyvelésében és adót sem fizetett utána.

A pénzügyőrök a telephely egyik lezárt épületének átvizsgálására készültek, amit a cégtulajdonos többszöri felszólításra sem akart kinyitni, mondván, azt nem ő használja, hanem bérbe adta, amikor is a zárt épületből váratlanul kilépett egy munkásruhába öltözött férfi. A járőrök kérdésére elmondta, hogy ő tölti a mosószereket, de reggel telefonon szóltak neki, hogy ki ne jöjjön a házból, amíg mozgást lát.

A 120 négyzetméteres helyiségben illegális mosószertöltő üzemet találtak a pénzügyőrök. A csarnokban halomban álltak a töltésre váró, ismert márkajelzéssel ellátott mosóporos dobozok és öblítős flakonok, amelyeket ismeretlen eredetű és minőségű folyadékkal, illetve mosóporral töltöttek meg.

A NAV szakemberei az 5 millió forint értékű, hamis védjeggyel ellátott mosószereket és öblítőket, különféle csomagolóanyagokat, valamint a palackozó készüléket lefoglalták.

A súlyos szabálytalanságok további részleteit már az illetékes bűnügyi nyomozók tárják fel, mivel a pénzügyőrök az áru hamis megjelölése, illetve iparjogok megsértésének gyanúja miatt az ügyet feljelentéssel átadták a nyomozóhatóságnak.

Rovatok