Index Vakbarát Hírportál

A Balatont választották a hitelfelvevők is

2021.10.01. 15:07

A blogról

A bejegyzések a szerzők személyes véleményét, nem a cégek álláspontját tükrözik, és semmilyen formában nem minősülnek befektetési ajánlatnak.
Sem a lakáshitelek, sem a személyi kölcsönök tekintetében nem hozott csúcsot az augusztusi kihelyezés, ám míg a fogyasztási hitelek esetében még mindig visszasírják a bankok a 2019-es rekordokat, a lakáshitelek esetében messze maguk mögött hagyták, és már most kétszer több hitelt adtak az embereknek, mint 2018-ban.

A Balaton partjáról kevesen indultak vissza augusztusban lakáshitelt felvenni. Ezt bizonyítja, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az év nyolcadik hónapjában 117,8 milliárd forint értékű lakáshitelt helyeztek ki a bankok az ügyfeleiknek. Persze ezt a teljesítményt sem kell temetni, hiszen minden idők negyedik legnagyobb folyósítása történt idén augusztusban – ennél csak a megelőző hónapok teljesítménye volt impozánsabb, az abszolút csúcsot így továbbra is a 2021 júniusi 136,7 milliárd forintos kihelyezés tartja.

A három nyári hónapban 387 milliárd forintot folyósítottak lakáscélra az ügyfeleknek a pénzintézetek, ez 76 százalékkal haladja meg a 2020-as nyári adatokat – noha akkor már túl voltunk a koronavírus-válság első hullámán, és épp a gazdasági felpattanás napjait éltük.

Az idei nyári kihelyezés számításaink szerint a teljes, 2021-es hitelpiaci forgalomnak közel felét, 45,7 százalékát adja. Példátlan erősségű nyáron vagyunk tehát túl a lakáshitelpiacon: összehasonlításképp 2019 nyarán az akkor folyósított 229 milliárd forint az adott évben folyósított lakáshitelek 38 százalékát tette ki. Az idei nyolchavi és a nyári kihelyezés is több mint duplája a 2018-as időarányos hitelfelvételnek.

Sokkal árnyaltabb képet mutat a fogyasztási hitelek piaca. Az idei év nyolcadik hónapjában 105,4 milliárd forint hitelt vettek fel a bankoktól az ügyfelek, ennél az idén már négy hónap is erősebb teljesítményt tudott felmutatni.

A fogyasztási hiteleken belül a legjelentősebb tételt továbbra is a személyi kölcsönök adják. Ebből a hiteltípusból közel 45 milliárd forintnyi kihelyezés történt idén augusztusban. Így nem teljesült az iskolakezdéssel kapcsolatban várt kihelyezési csúcs, nem ugrottunk ötvenmilliárd forint fölé a hitelfelvételben.

Bár az év első nyolc hónapjában folyósított 309,2 milliárd forint személyi hitel közel 31 százalékkal múlja felül a 2020-as bázisadatokat, és a három nyári hónap 138,2 milliárdos folyósítása közel nyolcvan százalékkal magasabb, mint a 2020 júniusában, júliusában és augusztusában folyósított hitelek 78 milliárdot el sem érő összege, a nyolchavi adat összegzésünk szerint húszszázalékos visszaesést mutat a 2019-es 381 milliárdos kihelyezéshez képest.

Amire ugyanakkor büszke lehet a személyi hitelek piacra, az az, hogy az augusztusi kihelyezéssel sikerült meghaladni az adott évben folyósított személyi kölcsönök összegében a 2018-as év nyolchavi adatát.

Lakáshitel-folyósítás, január–augusztus (milliárd forint)
2017 414,7
2018 566,9
2019 602,8
2020 598,7
2021 848,1
Forrás: Money.hu, MNB


Rovatok