Index Vakbarát Hírportál

Hány családnak és hány embernek van autója Magyarországon?

2022.06.29. 08:25

A blogról

A bejegyzések a szerzők személyes véleményét, nem a cégek álláspontját tükrözik, és semmilyen formában nem minősülnek befektetési ajánlatnak.
A magyar háztartások többségének, 60 százalékának van autója, de ha a vagyoni helyzetet megnézzük, akkor azért árnyaltabb a kép. A money.hu összeállításából kiderül az is, hogy javult a motorizációs ráta a 2010-es évek második felében Magyarországon, de az uniós listán nem kerültünk előrébb.

Tíz magyar háztartásból hatnak van autója, vagy legalábbis volt 2020-ban – derül ki a Magyar Nemzeti Bank most publikált nagyszabású vagyonfelméréséből. Persze, az ördög a részletekben van. Egyrészt a statisztikákból tudjuk, hogy a magyar utakon nem a legmodernebb autók futnak, hiszen a hazai gépjárműpark átlagéletkora meghaladta a 15 évet. A jegybank felmérése ráadásul a háztartásokat vagyonuk alapján jövedelmi tizedekre bontja, s így az eredmények azért még árnyaltabbak. 

A legkevésbé vagyonosak, azaz az első és második tizedbe tartozók esetében mindössze 37-37 százalék a gépjárművel rendelkezők aránya. Pedig sokan közülük olyan helyen, esetenként kistelepülésen laknak, ahol a közlekedés megkönnyítése érdekében jól jöhet az autó. 

A gazdagoknál ott parkol a kocsi

A nettó vagyon növekedésével emelkedik az autós háztartások aránya. A harmadik és negyedik decilisben már 49-49 százalékos az arány, vagyis az érintett háztartások közel felének van autója. A másik véglet, a nyolcadik, kilencedik és tizedik decilis, itt az érintettek körében 74–85 százaléknál jár a mutató. 

Még a lengyelek is messze vannak tőlünk

A háztartások autóellátottsága mellett érdemes megnézni a lakosságarányos számokat. A legfrissebb adatok itt is 2020-asak, de a nagyságrendek jól láthatóak. Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) adatai szerint tavalyelőtt 1000 magyar lakosra 401 autó jutott. Ezzel az uniós listán Magyarország az utolsók közé tartozik, csak Románia és Lettország van mögöttünk, ahol 373, illetve 353 autó jut ezer lakosra. Az Európai Unióban jóval magasabb az átlag, 560 autó jut 1000 emberre. Az élen Luxemburg, Olaszország és régiós társunk, Lengyelország áll, sorrendben 696, 666 és 662 autóval. 

Mobilizálódunk – de nem eléggé

Bár a magyar eredmény az uniós összevetésben a mezőny hátsó részéhez elég, a 2010-es évek második felében jelentősen javult a helyzet. Hiszen 

  • 2016-ban még csak 337, 
  • 2017-ben már 354, 
  • 2018-ban 372, 
  • 2019-ben pedig 390 autó volt az országban 1000 lakosonként. 

Ez azt is jelenti, hogy a lakosságarányos autóellátottságot mutató motorizációs ráta 13 százalékkal nőtt Magyarországon. Ebben komoly mértékben segített, hogy a korábbi lízingkonstrukciók mellett egyre több ügyfél egyszerű személyi hitel felvételével is elő tudta teremteni az autóvásárlás költségét. Ugyanakkor a többi államban is növekedést rögzítettek, s bár az uniós átlag 7 százalék volt, a magyar növekedési többlet nem volt elég arra, hogy a magyar autópiac előrébb kerüljön a listán. 



Rovatok