Index Vakbarát Hírportál

Ügyeskedett az OMV-vezér a Mol-eladásnál?

2010. november 17., szerda 18:32

Bennfentes kereskedés miatt vádat emeltek Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója ellen az osztrák vállalat Mol-részesedésének 2009. évi eladása kapcsán - közölte szerdán a vezérigazgató.

Ruttenstorfer a Dow Jones hírügynökségnek megerősítette a hírt, s elmondta: "az államügyészség elfogadta a Pénzpiaci Hatóság (FMA) javaslatát, hogy indítsanak ellenem eljárást". Nehezen tudom megérteni, hiszen valamennyi OMV-részvényhez köthető tranzakciómat helyesen és átlátható módon hajtottam végre - tette hozzá. A vezérigazgató hangsúlyozta, "az eljárás semmilyen módon nem hátráltat munkámban, és természetesen továbbra is szándékomban áll kitölteni jövőre lejáró megbízatásomat".

A vád azt a piaci tranzakciót kifogásolja, amely során Ruttenstorfer 2009. március 23-án 620 444 euró értékben vásárolt OMV-részvényeket egy héttel azelőtt, hogy a vállalat bejelentette a megállapodást az OMV 20,2 százalékos Mol-részesedésének eladásáról 1,4 milliárd euróért, a piaci ár kétszereséért.

A tranzakcióval kapcsolatos vizsgálatokat már tavaly áprilisban elindította az FMA, amely 2009 augusztusában azt javasolta az államügyészségnek, mérlegelje a vádemelést az ügyben.

A vezérigazgató kijelentette: nyugodt abban, hogy a bíróság ítéletében felmenti a vád alól, s elmondta, a részvényvásárlás egy olyan program részét képezte, amely a vállalat irányítóit részesedéshez juttatja a vállalatban. A program előírja, hogy a részvényeket legalább három éven át kell birtokolnom, így nem is nyerhettem volna rövid távú piaci mozgásokon - tette hozzá.

A bennfentes kereskedés Ausztriában három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A tárgyalás időpontja még nincs kijelölve.

Rovatok