Index Vakbarát Hírportál

Ingatlanadót vet ki a görög kormány

2011. szeptember 11., vasárnap 16:04

A görög kormány két évre új adót vet ki az ingatlanokra, és a pénzt a villanyszámlán szedi be.

A vasárnapi sürgősségi kormányülésen elhatározott döntést közölvén a görög pénzügyminiszter, Evangélosz Venizelosz nem részletezte, mennyi pénzt várnak az új adóból. Annyit mondott, hogy 2 milliárd eurós lyukat kell betömni, és a kormány bízik benne, hogy tartani tudja 17,1 milliárd eurós idei és 14,9 milliárd eurós jövő évi államháztartási hiánycélját.

Korábban a Katimeri című athéni lap azt írta a vasárnapi kiadásában, hogy a kormány egymilliárd eurót szeretne összeszedni új adókból még az idén. Az ingatlanadón kívül az újság a külföldre irányuló bankátutalások megadóztatását is említette lehetőségként.

"Ez az (ingatlanadó) az egyetlen, amelyet azonnal be lehet vezetni, és amely gyors eredményt hozhat, mert nem függ a szokásos adószedési mechanizmustól" - mondta a pénzügyminiszter. Az új adót ugyanis a villanyszámlák útján fogják beszedni.

Az adó mértéke négyzetméterenként fél euró és 10 euró között lesz. Előzőleg, szombaton a görög kormányfő, Jeórjiosz Papandreu azt mondta, hogy bármi áron teljesítik kötelezettségeiket a nemzetközi hitelezőkkel szemben, és a kormány eltökélt Görögország euróövezeti tagsága mellett. "Elhatároztuk, hogy megvívjuk ezt a harcot, elhárítandó a katasztrófát az ország és a nép fölül, hogy bent maradjunk az euróövezetben" - mondta Papandreu.

Rovatok