Négy évvel a pénzügyi válság kezdete után a világ vezető ipari gazdaságainak teljesítménye változatlanul "mélységesen nyomott", aminek oka, hogy a döntéshozók most is az 1930-as években "alapvetően elhibázottnak bizonyult" módszereket alkalmazzák a válság okainak feltárására és a válaszlépések kidolgozására. - írja Paul Krugman Nobel-díjas amerikai közgazdász és Richard Layard, a London School of Economics közgazdaságtudományi egyetem professzora a Financial Times csütörtöki számában.

Sok döntéshozó ragaszkodik ahhoz a nézetéhez, hogy a válságot a felelőtlen állami hitelfelvételek okozták, Krugman és Layard szerint azonban - nagyon kevés kivétellel, ezek közé tartozik Görögország - ez tévedés: a válság feltételeit valójában a magánszektor - köztük a bankok - eltúlzott hitelfelvételei és hitelkihelyezései teremtették meg. Ennek a buboréknak a kipukkadása a kibocsátás és így az adóbevételek meredek eséséhez vezetett. Ebből eredően a mai államháztartási hiányok a válság következményei, nem pedig az előidézői.

Az ingatlanbuborékok kipukkadása után az Atlanti-óceán mindkét partján a magánszektor meredek kiadáscsökkentésekkel próbálta felhalmozódott adósságait leépíteni, ami egyéni szinten racionális lépés volt, kollektív szinten azonban a magánszektor "saját magára mért vereséget, mivel egyvalakinek a költekezése másvalakinek a bevétele". Ennek az eredménye lett az a gazdasági depresszió, amely felduzzasztotta az államadósságokat.

A két neves közgazdász szerint olyan időszakokban, amikor a magánszektor kollektív módon igyekszik visszafogni költekezését, az államnak stabilizáló erőként kell fellépnie és nem szabad még tovább rontania a helyzetet az állami kiadások jelentős visszafogásával vagy a "hétköznapi emberek" adóterheinek jelentős emelésével. Ehelyett az állami szektorok a magánszektorokkal "tandemben" akarják csökkenteni adósságállományukat. A költségvetési politikák ahelyett, hogy stabilizáló tényezőként hatottak volna, csak tovább fokozták a magánszektor kiadáscsökkentésének a gazdasági aktivitásra gyakorolt negatív hatását, pedig az eddigi tapasztalatok alapján nincs mértékadó példa arra, hogy a költségvetési kiadáscsökkentések bárhol a gazdasági aktivitás élénküléséhez vezettek volna.

A szerzők szerint a legfontosabb feladat a munkanélküliség csökkentése, "még mielőtt járványos méreteket ölt", és még nehezebbé teszi a jövőbeni deficitcsökkentést.

A szerzők "a közgazdasági józan ész melletti kiáltványnak" minősítik írásukat, és felszólítanak minden közgazdászt, aki érvelésükkel egyetért, hogy ezt internetes fórumokon jelezze, és nyilvánosan érveljen a jelenleginél megfelelőbb döntéshozói hozzáállás érdekében, mert "az egész világ megszenvedi, ha hallgatnak azok, akik tudják valamiről, hogy rossz".