Index Vakbarát Hírportál

Veres János útjára léphettek a szerbek

2012. szeptember 18., kedd 10:14

Az új szerb kormány a hiányadatok meghamisításával vádolja az előzőt, kivéve Ivica Dačićot, aki mindkét kormánynak tagja, mert ő nem tudott semmiről. Az előző vezető, Mirko Cvetković szerint legalább kétféleképp lehet számolni a hiányt, de ő egyébként sem adott ilyen utasítást. Hasonlót már mi is csináltunk Gyurcsányék alatt, azzal a különbséggel, hogy a választások után hamar kiderült feketén-fehéren, hogy hazudtak.

A Cvetković-kabinet, hogy jobb színben tüntesse föl magát, és az ország eladósodottsági mutatóit, kozmetikázta az adatokat, állítja az új kormány pénzügyminisztere, Mlađan Dinkić – írja a vajdasági Magyar Szó. „Egymilliárd-kétszázmillió eurót, azaz megközelítőleg 135 milliárd dinár értékű közadósság létét titkolták el a nyilvánosság elől, hogy úgy állíthassák be, még nem lépte át az ország GDP-arányos államadóssága a törvényben megengedett 45 százalékos határértéket” – nyilatkozta vasárnap a B92 televíziónak a pénzügyminiszter.

Hozzátette, hogy erről csak azután értesült, miután szakelemzést kért munkatársaitól, miként lehetséges, hogy Szerbia a hazai össztermékhez (GDP) mért adóssága kevesebb mint egy év alatt 45 százalékról 56 százalékra ugrott.

Szándékosan csinálták, kivéve a mi emberünk

„Meggyőződtem, hogy az államadósság az év kezdetén nem 46 százalék volt, ahogy állították. Félrevezették a közvéleményt, az 50 százalék volt már akkor is, ahonnan 56 százalékra emelkedett, amint arra a Pénzügyi Tanács is rámutatott” – mondta Dinkić. A jelenlegi kormányfőt, Ivica Dačićot mentegetve – ő a Cvetković-kormánynak is tagja volt – hozzátette: a Demokrata Párt egyes vezető személyiségei és Mirko Cvetković voltak azok, akik szándékosan félretájékoztatták a polgárokat. Akkor senki sem kritizálta őket, és emiatt, fogalmazott Dinkić, most Dačić is „dühös”.

A hamisításról akkor senki sem tudhatott, hiszen az adatokat nem hozták nyilvánosságra, állítja a pénzügyi tárca vezetője.„Nem tudom, ki rendelte el, Mirko Cvetković maga, vagy neki is valaki más parancsolta meg” – jegyezte meg.

Legalább kétféleképp lehet

„Nem igaz, hogy a pénzügyminisztérium bármit is eltitkolt volna, és az sem, hogy én ilyen utasítást adtam volna. Az államadósság szintjének a megállapítására legalább kétféle elszámolási módszer létezik, mi a Közadósságról szóló törvény elszámolási módszeréhez tartottuk magunkat” – nyilatkozta hétfőn Mirko Cvetković.

A Szerbiai Nemzeti Bank számítási módszere szerint az államadósság az év elején 45,8 százalék volt – érvelt az exminiszterelnök.

Mi már ismerjük az ilyesmit

Magyarországon ezt a trükköt már korábban is elsütötték, egészen pontosan Veres János pénzügyminiszter még 2006-ban a választásokig megtiltotta a tárca apparátusának, hogy olyan számításokat végezzenek, melyekből kiderülne, hogyan alakul a tényleges költségvetési hiány a tervezethez képest.

Majd a választások után gyorsan bejelentette, hogy a 2006-os költségvetésben szereplő 4,7 százalékos hiánycélnál a valós hiány 3,3 ponttal magasabb lesz. Gyurcsány Ferenc kormánya tehát a 2006-os választások előtt nem a valós adatokkal számolt – ahogy Gyurcsány maga fogalmazott elhíresült őszödi beszédében: „hazudtunk”.

Rovatok