Index Vakbarát Hírportál

A SPAR Magyarország elkötelezett a magyar kistermelők iránt

2022. június 22., szerda 10:19

Az üzletlánc eddig is támogatta a hazai kisvállalkozásokat, hiszen az általuk forgalmazott élelmiszerek 90 százaléka magyarországi beszállítóktól származik. Most azonban a SPAR Magyarország hasznos szakmai képzéssel is segíti a magyar termelőket.

A vállalat 2019-ben indította el a Hungaricool by SPAR termékinnovációs versenyt, valamint 2021-ben a Régiók Kincsei beszállítói programot. E két kezdeményezés célja az volt, hogy támogassák a magyar agrárpiaci kistermelőket és családi vállalkozásokat, illetőleg ösztönözzék a hazai termékek innovációját. A SPAR Beszállítói Akadémia keretében most ezen programok kistermelőinek nyílt lehetőségük szakmai továbbképzésen részt venni.

A Régiók Kincsei program keretében a SPAR hat regionális központot alakít ki Nyíregyházán, Pécsett, Győrben, Székesfehérváron, Zalaegerszegen és Hódmezővásárhelyen, innen juttatják el az adott régió kiemelt áruházaiba a hazai kistermelők termékeit. A hat régió hat különböző, a régióra egyedien jellemző termékválasztékkal dolgozik, melyeket a piros almás logóról ismerhetünk fel. A Hungaricool by SPAR verseny során pedig eredeti ízkombinációjú, ötletes élelmiszer-termékeket kerestek a szervezők, és győztesek végül az INTERSPAR áruházak polcaira, illetve a SPAR online shop kínálatába is bekerülhettek. Mára a vásárlók a Régiók Kincsei program ötvenhét kistermelőjének kétszáznegyven árucikkjét valamint huszonhat Hungaricool nyertes kilencven termékét is megtalálhatják az üzletekben. Utóbbiakat akár otthonról is megrendelhetően a webshopon keresztül.

Legutóbb a „Marketing Bootcamp” elnevezésű kétnapos rendezvényre került sor, ahol a fókuszban a marketingstratégia, a kommunikáció és a tartalomfejlesztés állt. A képzés során a SPAR Magyarország marketing és kommunikációs vezetői tartottak előadásokat, illetve a műhelymunka során az egyes termelők valódi, gyakorlati tapasztalatra tehettek szert. A rendezvényen huszonhárom szakmai előadó és mintegy száz hazai kisvállalkozás vezetője vett részt. A képzés célja pedig a marketingtevékenység fejlesztése és a brandépítés támogatása volt, mely hozzájárul a termelők hosszú távú sikereihez és ösztönzi az innovációt.

Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője elmondta, hogy a kezdeményezést azért hívták életre, hogy támogassák a hazai kézműves vagy hagyományos eljárással készült termékeket gyártó kis cégeket, családi vállalkozásokat, akinek nem feltétlenül áll rendelkezésre az a tudásanyag, ami egy sikeres brand kiépítéséhez szükséges. Éppen ezért a SPAR Beszállítói Akadémián alapvető ismeretanyagot szeretnének átadni a logisztikai, élelmiszer-biztonsági, pénzügyi és jogi területeken. Ugyanakkor egyre nagyobb hangsúlyt kell helyezni a márkaépítésre is annak érdekében, hogy a vállalkozások hosszú távon életképessé és sikeressé tudjanak válni.

A SPAR Beszállítói Akadémia a jövőben is folytatódik, amelynek célja, hogy a vállalat tovább tudja edukálni a beszállító kisvállalkozó partnereit a bővülés és a minél gyümölcsözőbb fejlődés érdekében.

Emellett folyamatosan várják a Régiók Kincsei programba a regionális központok ötven kilométeres vonzáskörzetéből azon kistermelők jelentkezését, akik fenntartható és kiváló minőségű magyar terméket állítanak elő.

Rovatok