Index Vakbarát Hírportál

Bringasávért demonstrálnak hétfőn

2016.07.09. 10:54 Módosítva: 2016.07.09. 10:54

A főváros, a korábbi tervekkel ellentétben mégsem építi meg a budai Bartók Béla útra tervezett kerékpársávot és korzót, ezért a helyi vendéglátósokat tömörítő Bartók Béla Boulevard nevű szervezet és a Magyar Kerékpárosklub hétfő estére demonstrációt hirdetett. A Gellért tér és Kelenföld közt húzódó útvonalon egyre többen bringáznak és a vendéglátóhelyek forgalma is növekedni kezdett, ráadásul a régóta várt átalakítás nem akadályozná az autók közlekedését sem, érvel a bringás szervezet. 

Hatalmas felfordulással járó villamosvágány-felújítás zajlik a Bartók Béla úton és ennek részeként kibővítik, illetve akadálymentesítik a megállókat is. Amikor a munkák befejeződnek, a közösségi közlekedést használók élete biztosan könnyebb lesz, de a bringásoké és a gyalogosoké nem, mert bár Újbuda Városfejlesztési Koncepciójában szerepelt, mégsem szélesítik ki a járdákat, és egyik irányban sem festenek fel teljes hosszban a fővárosban egyre gyakoribb, jól látható kerékpársávot. Aki szeretne mintát kapni abból, hogy hogyan nézett volna ki ez a sáv, láthatja az elejét, amely kevesebb mint száz méteres, majd hirtelen véget ér.

Aki pedig arra kíváncsi, hogy mit hiányolnak a bringások, annak az alábbi koncepcióábrát ajánljuk. 

A Magyar Kerékpárosklub szerint annak ellenére fújta le a főváros a bringasáv továbbépítését, hogy a Bartók Béla úton már most is közel annyian tekernek, mint Pesten, a Bajcsy-Zsilinszky úton, amelynek teljes hosszában, évekkel ezelőtt kétirányú bringautat alakítottak ki a járdán. A budai bringások sok esetben nem mernek a sok helyen egy sávra szűkülő úttesten tekerni, ezért felmennek a járdára, ami sem nekik, sem a gyalogosoknak nem biztonságos. 

A hétfői demonstráción arra szeretnék felhívni a figyelmet a Kerékpárosklub szervezői, hogy a Bartók Béla úti bringasáv ötletének elvetése minden rövid- és hosszútávú fővárosi úthálózat-fejlesztési elképzeléssel szembe megy, így a főpolgármester által is aláírt Balázs Mór Tervvel is, amely szerint 2030-ra körülbelül tíz százaléknyi kerékpárosnak kellene közlekednie Budapesten. Ráadásul, szintén a klub szerint ez az átalakítás nem okozna gondot az autósoknak sem, mert a forgalom részben a 4-es metrónak, részben a fonódó villamosnak, illetve a Móricz Zsigmond körtér átalakításának, valamint a kelenföldi P+R parkoló megépítésének köszönhetően jelentősen csökkent. 

Az esemény július 11-én, hétfőn, este hat órakor kezdődik a Gárdonyi téren, ahonnan a résztvevő bringások és gyalogosok együtt a Bartók Béla út érintésével, de az autósokat nem akadályozva vonulnak majd a Műegyetem rakpartra, hogy azután az Irinyi József utcát, a Karinthy Frigyes utat érintve, rendőri felvezetéssel térjenek vissza a Bartók Béla útra. 

A felvonulás Facebook-oldala itt érhető el.



Rovatok