Index Vakbarát Hírportál

A dunakeszi bringautat az új autóút miatt még jobban szétcseszték

2016.09.20. 22:36

Bringával Pestet a Duna mentén észak felé elhagyni mindig kalandos idegesítő a rendes összeköttetések hiánya és ramaty kerékpárutak miatt. Dunakeszinél most még inkább szívhatjuk a fogunkat, mert az egy dolog, hogy az útfelújítással nem jár együtt a kerékpárút felújítása, de hogy eközben még jobban szétcsesszék az eddigit, azt nem könnyű megemészteni.

A Magyar Kerékpárosklub észak-pesti csoportja írja a Facebookon, hogy a dunakeszi Pálya utca burkolatcseréjénél a nehézgépek rámentek a kerékpárútra, ami megsüllyedt és széttöredezett. Itt még veszélyesebb lesz bringázni mint eddig, főleg sötétedés után, és hát a gumikat is megeszi a törmelékes, kátyús burkolat.

A további konfliktusok is kódolva vannak. Mivel az út magasabbra került, néhány helyen a padka töltőanyaga már így is a bringaútra lóg, télen pedig jó eséllyel rátolják majd a havat is.

Az MK megkereste az önkormányzatot, ahol azt mondták, talán jövőre felújítják a kerékpárutat. Talán.



Rovatok