Index Vakbarát Hírportál

Kína bünteti a norvégokat a Nobel-békedíj miatt

2010. október 11., hétfő 17:57 | aznap frissítve

A norvég külügyminisztérium szerint azért nem fogadták Pekingben a halászati minisztert, mert kínai ellenzéki kapta a Nobel-békedíjat. A díjazott feleségéhez nem tudtak eljutni európai diplomaták, köztük egy magyar, mert civil ruhás rendőrök útjukat állták.

Lemondta Kína a norvég halászati miniszterrel tervezett sanghaji megbeszélést az idei béke Nobel-díj kitüntetettje miatt. Ezt állította hétfőn az oslói külügyminisztérium. A bejelentés szerint Lisbeth Berg-Hansen napközben érkezett meg a kínai nagyvárosba, hogy meglátogassa a Világkiállítást, és szerdán találkozott volna a szakminiszter helyettesével Pekingben.

Ragnhild Imerslund szóvivő azt mondta, hogy "magyarázatot nem kaptak, de jogos a feltételezés, hogy a megbeszélés lemondása összefügg a kínai ellenzéki kitüntetésével." A jelenleg is börtönben lévő Liu Hsziao-pot "az alapvető emberi jogokért Kínában folytatott hosszú és erőszakmentes küzdelméért" tüntette ki a norvég Nobel-bizottság. 

Más jelentések szerint a kínai hatóságok hétfőn megakadályozták, hogy többségükben európai diplomaták találkozhassanak Liu Hsziaopo feleségével. Liu Hsziát (Liu Xia) mintegy tucatnyian kívánták felkeresni, de - mint azt az ugyancsak jelenlévő magyar diplomata Pekingben megerősítette - tervüket a lakótelepet őrző civil ruhás rendőrök meghiúsították.

A helyszínt négy autóval közelítették meg, majd gyalogosan kívántak a telepre bemenni, hogy személyesen kézbesítsék az Európai Bizottság elnökének, José Manuel Barrosónak és Catherine Ashtonnak, az EU "külügyminiszterének" üdvözletét Liu Hsziaopo számára. A hatóságok jelenlévő emberei arról tájékoztatták a diplomatákat, hogy csak úgy lehet a területre bemenni, ha a felkeresni szándékozott személy lejön a vendégeiért. Liu Hsziát azonban nem sikerült telefonján elérniük.

Liu Hsziao-po jelenleg 11 éves börtönbüntetését tölti Kínában, amit azért róttak ki rá tavaly decemberben, mert segített a "Charter 08" című ellenzéki dokumentum elkészítésében és terjesztésében. Az írásban elsősorban politikai reformokat követeltek Kínában, beleértve a vallásgyakorlás, a véleményformálás és a gyülekezés szabadságát biztosító reformokat.

Az 54 éves férfi évtizedek óta harcol az emberi jogokért, és már 1989-ben is bebörtönözték, amikor részt vett a Tienanmen téri tüntetésen. Liu Hsziao-pót végül 1991-ben engedték szabadon, vádemelés nélkül. Később azonban újra letartóztatták, mivel küzdelmet kezdett a téren letartóztatottak szabadon engedéséért. A férfi végül 1996 és 1999 között három évet töltött egy munkatáborban.

A kínai kormány már jóval a béke Nobel-díj odaítélése előtt figyelmeztette a bizottságot, hogy ne jutalmazzanak kínai ellenzékieket. Amikor a múlt pénteken bejelentették Oslóban, hogy Liu Hsziao-po kapta a díjat, a kínai külügy berendelte a norvég nagykövetet, és tiltakoztak nála. A norvég Nobel-bizottság öt tagját az oslói parlament nevezi ki, de a testület független mind a törvényhozástól, mind a kormánytól.

Rovatok