Hatvankilenc napot még senki sem volt a föld alatt, de huszonöt napig a most kimenekített chilei bányászok előtt is túlélték vájárok, hét-nyolc napot pedig több százan kibírtak már.
A most felszínre hozott chilei bányászok minden eddiginél többet, 69 napot töltöttek a mélyben. A korábbi bányaomlásokat megközelítőleg ennyi ideig sem sikerült senkinek túlélnie, de voltak csodálatos megmenekülések korábban is.
A Hszincsao szénbányát 2009. június 17-én öntötte el a víz Kína déli részén, három bányászt huszonöt nappal később sikerült kimenteni a föld alól. A három férfi egy lámpa piskákoló fényénél a falakon átszivárgó piszkos vízet itta és szenet rágott, így tudtak életben maradni.
A mentőcsapatok egy oldalsó járaton fúrtak be a folyosószakaszra, a fényeket meglátva a három férfi kiáltozva hívta fel magára a figyelmet. A bányászok lefogytak, de állapotuk a mentők szerint stabil volt. A bánya más részein rekedt tizenhárom társuk nem élte túl a katasztrófát.
Európa legtöbb áldozatot követelő bányabalesete 1906. március 10-én történt Franciaországban. 1099 bányász vesztette életét, amikor beomlott a Courrières társaság szénbányája. A bányát egy hatalmas robbanás rázta meg, az okokon máig vitatkoznak, de feltehetően metángáz robbanhatott be. Több száz bányászt a robbanást követő órákban sikerült kimenteni, de a bánya bonyolult felépítése is nehezítette a mentőcsapatok munkáját.
Ennek ellenére március 30-án, húsz nappal a katasztrófa után tizenhárom túlélőt találtak, akiknek sikerült saját erejükből kijutniuk a sötétségbe borult bányszakaszból. Azt a kevés élelmet ették, amit út közben találtak, és leölték a bányában dolgozó egyik lovat. Négy nappal később német mentőegységek találtak egy tizennegyedik túlélőt is, aki háromszáz méter mélyen bolyongott a sötétségben. A túlélők közül ketten a katasztrófa ellenére még huszonöt évig a bányában dolgoztak.
Két bányászt két hét után sikerült kimenteni 2006. április 25-én a kisebb földrengés miatt beomlott Beaconsfield aranybányából Ausztráliában, harmadik társuk azonban életét vesztette. Az egy kilométer mélyen rekedt két férfi öt nappal a baleset után tudott kapcsolatba lépni a külvilággal, addig a kövekről lecsurgó víz tartotta őket életben.
Miután meghallották őket, a mentőcsapatok ételt és italt juttattak le nekik, de még további napokba telt, mire a felszínre tudták hozni őket. Az eset érdekessége: Brant Webb felesége állítása szerint végig telepatikus kapcsolatban volt férjével, ezért már az elején biztos volt benne, hogy a férfi életben van.
Egy másik kínai balesetben négy bányász tizenhárom napot bírt ki a mentőcsapatok érkezéséig Shaanxi tartományban. A négy férfi egy földcsuszamlás után ragadt a bányában, egyikük korábban katona volt, ő szervezte meg a túlélésüket, a lámpákat csak a legszükségesebb esetben használták.
Három napig semmit sem ettek, utána a tárna kitámasztására használt fák kérgét rágták le, majd ezek felélésével ők is szenet rágtak. Közben megkezdték kiásni magukat. Hét nap után meghallották a közelből a mentőcsapatokat, amelyek hamarosan felszínre hozták őket.
A kanadai Springhill szénbányáiban hatvan év alatt háromszor is baleset történt, az 1958. október 23-i omlás után egy héttel a 49 méter széles törmelék mögül szabadítottak ki tizenkét bányászt, és még nyolc nappal a katasztrófa után is találtak túlélőt.
2010. áprilisában is nyolc nap után hoztak felszínre több mint száz kínai munkást egy elárasztott bányából, a megszólaltatott túlélők, hozzátartozóik, de még a mentők is csodaként emlegették, hogy ennyi idő után ilyen nagy számban sikerült bányászokat felszínre hozni.