Index Vakbarát Hírportál

Rasmussen: egységes a NATO

2011. április 16., szombat 00:24

A NATO egységét hangsúlyozta a tagországok külügyminisztereinek kétnapos berlini értekezletét lezáró, pénteki sajtóértekezletén a szövetség főtitkára.

Anders Fogh Rasmussen úgy értékelte, hogy teljes volt az egység a szövetség líbiai katonai szerepvállalását, illetve annak céljait illetően. A főtitkár szerint erre utalt az, hogy a Líbiára vonatkozó nyilatkozatot a külügyminiszterek konszenzussal fogadták el. A NATO-országok külügyminiszterei a német fővárosban mindenekelőtt Líbiáról, továbbá Afganisztánról, a NATO és az Európai Unió közötti együttműködésről és a szövetség partnerségi kapcsolatairól tárgyaltak.

Kadhafinak mennie kell

Záró sajtóértekezletén a főtitkár megismételte a NATO Líbiával kapcsolatos három fő követelését. Hangsúlyozta, hogy a Kadhafi-rezsimnek azonnal be kell szüntetnie a lakosság elleni támadásokat, illetve fenyegetéseket, a rezsimhez hű katonákat és félkatonai erőket haladéktalanul vissza kell vonni laktanyáikba, és lehetővé kell tenni a humanitárius segélyszállítmányok akadálytalan célba juttatását. Rasmussen hangsúlyozta: a NATO teljes mértékben támogatja az összekötő csoportnak azt a követelését, hogy Moammer Kadhafi távozzon a hatalomból. Rasmussen igyekezett cáfolni a tagállamok közötti nézeteltéréseket, amelyekkel kapcsolatban az elmúlt napokban számos értesülés látott napvilágot. Szerinte a közös céllal kapcsolatos egyetértést és az elkötelezettséget erősítette meg Barack Obama amerikai, Nicolas Sarkozy francia elnök és David Cameron brit kormányfő előző napi levele, és hangoztatta azt is, hogy a szövetség esetleges szárazföldi katonai szerepvállalása Berlinben egyáltalán nem merült fel.

A NATO főtitkára üdvözölte az Afganisztánnal kapcsolatos előrelépést, utalva arra, hogy az előzetes forgatókönyv szerint hamarosan megkezdődhet a biztonsági feladatok átadása az afgán helyi erőknek. Rasmussen ugyanakkor a NATO és Afganisztán között tartós partnerségi kapcsolatról beszélt, utalva arra, hogy a szövetség a 2014 végéig tervezett csapatkivonás után - nem katonai eszközökkel - továbbra is segíteni kívánja az ázsiai országot.

Rasmussen bejelentette azt is, hogy a külügyminiszterek a pénteki tanácskozás során kidolgozták a szövetség partnerségi kapcsolatainak úgynevezett stratégiai programját. Ennek lényege, hogy a partneri együttműködést rugalmasabbá és hatékonyabbá tegyék. Szavai szerint ez vonatkozik mind az állandó, mind az ideiglenes, rendkívüli partneri kapcsolatokra.

Közelebb Oroszországhoz

A külügyminiszteri értekezlet keretében Berlinben ülésezett a NATO-grúz, a NATO-ukrán és a NATO-orosz tanács. Rasmussen különösen ez utóbbira tért ki részletesen, azt hangoztatva, hogy a szövetség és Oroszország viszonyában előrelépés történt. Lavrov külügyminiszterrel eszmecserét folytattak a többi között Líbiáról, Afganisztánról és az európai rakétavédelemről - mondta el a főtitkár. Azt állította, hogy a szövetség líbiai szerepvállalását illetően Lavrov nem ismételte meg a korábbi orosz bírálatokat, amelyek az ENSZ BT mandátumán való túllépést kérték számon.

Afganisztánnal kapcsolatban elmondta: a NATO és Oroszország megállapodott egy olyan pénzügyi alap létrehozásában, amely lehetővé teszi, hogy Oroszország a jövőben helikopterekkel segítse az afgán biztonsági erőket. Az 5,5 millió eurót kitevő alapban Oroszország 2,4 millió részesedése mellett a második legnagyobb befizetőként 2 millió euróval Németország vesz részt.

A főtitkár állítása szerint Lavrov külügyminiszterrel konstruktív tárgyalásokra került sor az európai rakétavédelem - korábban sok vitát kiváltó - kérdéséről. Rasmussen szerint az egyeztetéseket folytatják. Azt azonban Rasmussen elismerte, hogy a legfőbb kérdésben továbbra is nézeteltérés van, azaz míg a NATO két, egymással együttműködő és a feladatokat koordináló, de különálló rendszert sürget, Oroszország azon az állásponton van, hogy közös rakétavédelmi rendszerre van szükség.

Ez utóbbival kapcsolatban a tárgyalások folytatására utalt Szergej Lavrov is, hangoztatva, hogy a rakétavédelem nem vezethet a stratégiai stabilitás felbomlásához. Lavrov elutasította azt a feltételezést, hogy országa az ENSZ BT líbiai határozatában foglaltak betartásának ellenőre lenne, azt azonban nyomatékosan hangoztatta, hogy az ENSZ-mandátum csak a légtérzárlat és a fegyverembargó betartatására terjed ki.

Rovatok