Meglepetésként hatott, amikor Barack Obama az előző héten közel-keleti programbeszédének hangsúlyos részeként vette elő újra az izraeli-palesztin béketárgyalások kérdését. Az amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azóta is próbálja tisztázni a helyzetet, egyelőre azonban még nem világos, merre fordulhatnak az események.
Barack Obama előző héten elmondott közel-keleti programbeszédének egyik központi elemeként újból napirendre került az izraeli-palesztin békefolyamat, amely látszólag súrlódást is okozott az Egyesült Államok és Izrael között, egyelőre azonban nem világos, hogy az amerikai elnök mihez akar kezdeni a kérdéssel. Az izraeli és a palesztin vezetésnek sem feltétlenül érdeke éppen most felújítani a tárgyalásokat.
Obama előző csütörtökön az amerikai külpolitika új fejezetét hirdetve reagált az arab világ eseményeire, azonban a csak részben érintett izraeli-palesztin békefolyamat megemlítése mégis háttérbe szorította a közel-keleti programbeszéd többi üzenetét. Azt mondta, hogy az 1967-es háború előtti határokat kellene figyelembe venni a rendezés kiindulópontjaként, amelyen aztán kölcsönösen elfogadott területcserékkel módosíthatnának. Azt is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Izrael biztonsága különösen fontos.
Izrael az 1967-es hatnapos háborúban foglalta el Kelet-Jeruzsálemet, Ciszjordániát, a Sínai-félszigetet, a Gázai-övezetet és a Golán-fennsíkot. A korábbi határok felemlegetése nem új keletű, Obama szerint csak kimondta, amiről a színfalak mögött már eddig is beszéltek. 2002-ben szaúdi kezdeményezés is indult, hogy Izrael vonja ki katonáit az akkor elfoglalt arab területekről, cserébe a legtöbb arab ország teljes mértékben elismerné a zsidó államot.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Obama beszéde után azonnal hevesen visszautasította az 1967-es határok visszaállításának a lehetőségét, mivel állítása szerint azok a megváltozott demográfiai viszonyok miatt védhetetlenek lennének, több százezer zsidó telepes él az érintett területeken. Mahmúd Abbász palesztin elnök viszont jó iránynak nevezte a kezdeményezést, amit szerinte több arab vezető is támogatna.
A republikánusok rögtön lehetőséget láttak a kezdődő nézeteltérésben, és nekiestek a beszédnek, de még Harry Reid, a demokraták szenátusi többségének vezetője is kifogásolta Obama álláspontját. Habár nem nevezte nevén az elnököt, de azt mondta, hogy senkinek sem kellene feltételeket szabnia a tárgyalások újrakezdéséhez.
Izraeli lapok kritizálták Obama álláspontját, több elemző szerint túlzott elvárásokat támasztanának, ha az 1967-es határokat tennék meg a tárgyalások kiindulópontjának. A hatnapos háború előtti határok kérdése ráadásul a békefolyamat szinte összes lényegi elemével összefügg, a telepépítésekkel, Jeruzsálem státuszával és a palesztin menekültek kérdésével is.
Többen ugyanakkor bírálták Netanjahut és az izraeli kabinetet is, amiért a reakciókban rendre figyelmen kívül hagyták az Obama beszédében az 1967-es határok mellett kihangsúlyozott területcseréket.
Pénteken még több amerikai lap lehozta a washingtoni találkozójukon készült képet, amelyen Netanjahu és Obama is kemény arckifejezéssel, jelképesen az ellenkező irányba néz, vasárnap azonban már mindkét vezető próbálta legalábbis részben oldani a feszültséget.
Obama az AIPAC, a legfontosabb amerikai Izrael-lobbi előtt azt mondta, hogy sokan félreértelmezték kijelentéseit, amelyekből egyértelműen az következik, hogy az izraelieknek és a palesztinoknak kell megegyezniük egy olyan határról, amely különbözik az 1967. június 4-i állapottól. Újból kiemelte, hogy egy erős és biztonságos Izrael az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdeke is, a Hamászra utalva pedig hozzátette, hogy Izrael létezésének elismerése nem lehet vita tárgya. Szerinte minél tovább tart elérni a békét, annál nagyobb kihívásokkal kell Izraelnek szembenéznie. "A késlekedés csak veszélyezteti Izrael biztonságát" – mondta.
Netanjahu reakciójában azt mondta, értékeli a békefolyamatért tett erőfeszítéseket, és kedd este elmondott beszédében is arról beszélt, hogy nagyon különleges, baráti kapcsolat van az Egyesült Államok és Izrael között. Egyben megköszönte az Egyesült Államoknak, amiért kiállt Izrael mellett Iránnal szemben, és gratulált Obamának Oszama bin Laden, az al-Kaida vezetőjének likvidálásáért.
Az esetleges rendezésről azt mondta, készek a fájdalmas kompromisszumokra is, és nagylelkűek lesznek majd a határokról szóló megbeszéléseken, amelyeknek figyelembe kell venniük az 1967 óta megváltozott demográfiai viszonyokat. Újból elmondta, hogy nem tárgyalnak a Hamásszal, ezért felszólította Mahmúd Abbász palesztin elnököt, hogy bontsa fel a velük kötött megállapodást. Megismételte korábbi álláspontját, hogy Izrael nem térhet vissza a védhetetlen 1967-es határokhoz.
Egyelőre nem tűnik úgy, hogy a mostani súrlódás lényegében változtatná meg a békefolyamat jelenlegi menetét, habár nem egyértelmű, hogy Obama mennyire akarja erőltetni a kérdést. Előfordulhat, hogy az egész felvetés lassan elhal, és lekerül a napirendről, de az is lehet, hogy Oszama bin Laden likvidálása után az amerikai elnök időszerűnek érezte, hogy újból nekifusson egy másik régóta húzódó külpolitikai kérdés, az izraeli-palesztin rendezés erőltetésének.
Hosszú szünet után legutóbb éppen Obama kezdeményezésére 2010. szeptember 2-án indultak újra az izraeli-palesztin közvetlen béketárgyalások, de a palesztinok csakhamar ismét megszakították a párbeszédet, mert Izrael nem hosszabbította meg a ciszjordániai zsidó telepek bővítésének moratóriumát. A palesztinok állításuk szerint az építkezések újbóli befagyasztásáig nem voltak hajlandók tárgyalóasztalhoz ülni, azonban Izrael is hajthatatlan volt.
Az Egyesült Államok még egy ideig próbálkozott valamilyen kompromisszumos megoldás kicsikarásával, azonban végül feladta a közvetlen tárgyalások szorgalmazását, és az amerikai közel-keleti megbízott sem utazott többet a térségbe.
A Washington Post szerint előfordulhat, hogy Obama beszédében valójában engedményt akart tenni Mahmúd Abbász palesztin elnöknek, hogy így csábítsa vissza a tárgyalóasztalhoz. A palesztinok ugyanis az ENSZ szeptemberi közgyűlésétől azt várják, hogy elismerje a palesztin állam függetlenségét, amit Izrael hevesen ellenez. Az ENSZ-döntés ugyan nem oldaná meg a mostani izraeli-palesztin patthelyzetet, azonban fontos diplomáciai eredményt jelentene a palesztinoknak.
A békemegállapodás legnagyobb akadálya, hogy Netanjahunak és Abbásznak is meg kell felelnie a saját kormányuk és a mögöttük álló politikai körök igényeinek, ráadásul az elmúlt hetekben több esemény is inkább élezte, semmint oldotta az izraeli-palesztin konfliktust, amelyet még Obama beszéde is tetézett.
Május 4-én hivatalosan is kibékült egymással a két rivális palesztin szervezet, az Abbász által vezetett Fatah és a Hamász, és megegyeztek egy átmeneti, szakértői kormány felállításáról, amely egy éven belül megszervezné az elnök- és parlamenti választásokat. Ha hosszabb távon is marad az együttműködés, akkor az új helyzetet teremthet.
A Fatah irányítja Ciszjordániát, vagyis azt az autonóm palesztin területet, amely Izrael keleti felén van, és határos Jordániával. Az Iránból és Szíriából is támogatott Hamász a másik, Ciszjordániánál jóval kisebb palesztin enklávét, Gázát irányítja. Míg a Fatah felhagyott a fegyveres harccal Izrael ellen, addig Gázából a Hamász mostanában újra lövi az izraeli településeket.
Ráadásul az arab világ forradalmi eseményei miatt a palesztin menekültek május 15-ére, Izrael 1948-as megalakulásának napjára szervezett tüntetései a korábbiaknál is nagyobb méreteket öltöttek a határok közelében.
A helyzet tehát jelenleg nem kedvez a béketárgyalások hirtelen beindulásának, ha azonban mégis sikerülne a közvetítésével, vagy a nyomására valamilyen előrelépést elérni, akkor újabb strigula kerülhetne a 2012-es újraválasztására készülő Obama külpolitikai eredményfalára.