Új baloldali tömegmozgalom van kibontakozóban New Yorkban és más amerikai nagyvárosokban. A kilátástalannak ítélt jövőjük és a társadalmi igazságtalanságok miatt utcára vonuló, a Wall Street-et elfoglaló fiatalok új politikai és gazdasági rendszert követelnek – csak épp azt nem tudják, hogy milyet.
A lepusztult angol külvárosok fiataljai sportruhára és elektronikus kütyükre vágytak, ezért amikor úgy érezték, büntetlenül megtehetik, éjszakánként rabolni kezdtek. Athénben hónapok óta tartanak a zavargások a fájdalmas felismerés nyomán, hogy Görögország nem élhet tovább a lehetőségei felett.
A spanyol fiatalok május óta tüntetnek a politikai és gazdasági elit ellen. Az arab világban télen kezdődtek a véres, és a Közel-Kelet politikai arculatát átíró demonstrációk, miután a fiataloknak elegük lett az évtizedes elnyomásból és kilátástalanságból, és az utcára mentek egy jobb és szabadabb élet reményében.
Például olyanéban, mint amilyen azoké a New York-i fiataloké, akik hetek óta tüntetnek a Wall Street-től egy saroknyira lévő dél-manhattani Zuccotti parkban. Az eredetileg a nagyvállalatok politikai befolyása, a gazdasági javak egyre egyenlőtlenebb eloszlása és a pénzügyi válság felelőseinek büntetlensége ellen az amerikai alkotmány aláírásának évfordulójára, szeptember 17-ére meghirdetett Foglald el a Wall Street-et! demonstráció követelései mára kiszélesedtek, és egy újbaloldali, antielitista és antikapitalista generációs tömegmozgalom kezd kibontakozni.
Júliusban, amikor az üzleti világ legfontosabb központjának és jelképének számító Wall Street szimbolikus elfoglalásának ötletét a túlfogyasztás- és reklámellenes kanadai Adbusters médiaalapítvány felvetette, még kevesen gondolták, hogy a két hónaposra tervezett akcióból országos mozgalom lesz. Ezer fővel számoltak, de október 9-én már 70 amerikai városban, köztük Washingtonban tartottak tízezres demonstrációkat.
A tüntetők, vagy ahogy vezetőik magukat magukat a Függetlenségi Nyilakozat kissé önironikus parafrázisaként is olvasható "Nyilatkozat New York Elfoglalásáról" című dokumentumban nevezik, "New York Városának Közgyűlése", egy (október 10-én épp) 21 pontos listán sorolják fel a sérelmeiket.
Ezek között a jelzálogok jogellenes végrehajtásától a munkahelyi diszkrimináción, az állatkísérleteken, a munkavállalói jogok semmibevételén és a munkahelyek külföldre szervezésén át a diákokat nyomorba döntő tanulmányi hitelekig, a politikusok illegális pénzeléséig, a bizonyítottan elhibázott gazdaságpolitika folytatásáig és a gyarmatosítás fenntartásáig rengeteg minden szerepel.
A elitnek felrótt bűnök sora kiegészült még egyebek mellett az energiapazarlással, az alternatív energiaforrások terjedésének akadályozásával és a rasszizmus erősödésével is. A tüntetőkhöz közalkalmazottak, de munkások, nyugdíjasok, egyedülálló szülők és bevándorlók is egyre többen csatlakoznak.
Ezért nevezi a New York-i eseményeket az Economist szerzője tintapaca-tüntetésnek: a politikusok és a kommentátorok, mintha csak Rorschach-táblákat nézegetnének, azt olvasnak ki belőlük, amit akarnak. A tüntetők az évtizedes társadalmi igazságtalanságok orvoslását követelik, szerintük a nagyvállalatok minden rossz okozói, ők irányítják a kormányokat, ők a felelősek a környezet állapotáért, nekik fontosabb a profit, mint az ember.
Október 15-én Ausztria több városában, Bécsben, Grazban, Linzben, Salzburgban, Innsbruckban is megmozdulásokat terveznek – közölte hétfőn az Attac globalizációellenes szervezet.
A globális tiltakozás napját külön honlap népszerűsíti. "Európa egyre több országában ugyanaz a kormányok válasza pénzügyi válságra, amely így adósságválsággá alakul: spórolni, spórolni és még egyszer spórolni – a béreken, a nyugdíjakon, a szociális ellátásokon – írja honlapján az Attac ausztriai szervezete. (MTI)
Csakhogy a követeléseknek nincs politikai kerete, és a tüntetők semmit sem mondanak konkrét célokról, megoldásról. Alapvetően ez különbözteti meg őket az amerikai belpolitika másik új, mára a Republikánus Párt jobbszélén intézményesült, egyszerre libertárius és ultrakonzervatív, és a Wall Street elfoglalóihoz hasonlóan, csak épp másképp demagóg mozgalmától, a Tea Party-tól.
A Tea Party kisebb államot, alacsonyabb adókat, nagyobb személyes szabadságot követel, a Wall Street elfoglalói a nagyvállalatok megrendszabályozását és igazságosabb társadalmi berendezkedést.
A Wall Street-i lázadók azonban nem fognak a Demokrata Párt balszélén kikötni. Részben azért, mert a demokratákat éppúgy a hatalmi rendszer részének tekintik, mint a republikánusokat. Másrészt, bár a Barack Obama egész országot felrázó elnökválasztási kampánya óta punnyadó demokratákra ráférne némi vérfrissítés, az újraválasztására készülő elnök pártja nem engedheti meg magának, hogy nagyon balra csússzon. Ezzel egyrészt túl nagy támadási felületet adna a republikánusoknak, és elidegenítené a Wall Street-tel fémjelzett "big business" körökhöz köthető kampányfinanszírozókat.
A fő ok azonban az, hogy az eleve elitistaként induló, bár hamar utcai demonstrációkban is testet öltő Tea Party-val szemben a Wall Street elfoglalói eleve alulról szerveződnek. Nincsenek vezetőik, és az indíttatásuk sokkal inkább kötődik a nemzedéki tapasztalataikhoz, politikai szocializációjukhoz vagy inkább annak hiányához és főleg a frusztrációjukhoz, mint a politikai ellenfél győzelme, és a saját párt gyenge teljesítménye által generált, populizmusba hajló, Tea Party-féle dacreakcióhoz.
Az időközben Denverre, Los Angelesre, Chicagóra, Floridára is átterjedő foglalási mozgalmat a kommentátorok egy új nemzedék önkifejezése első nagy lépésének tartják. Elsősorban azokról a fiatalokról van szó, akik lassan befejezik vagy már befejezték a tanulmányaikat, de a válság miatt esélyük sincs olyan munkát találni, amivel visszafizethetnék a tanulmányi kölcsöneiket.
Nem látják a jövőt, csak azt, hogy hiába élnek a világ legnagyobb gazdasági, katonai és politikai hatalmú országában, kiszolgáltatottnak érzik magukat. Nem biztosított a személyes jövőjük, miközben épp egy elképzelhetetlenül óriási államadósság-állomány szakad a nyakukba, amit egyszer nekik kéne majd visszafizetni.
Mivel a Wall Street nagy részét még a tüntetők érkezése előtt lezárták, a tüntetők a Zuccotti Parkban vertek tanyát. Gyorsan lett nemhivatalos weboldaluk, és a közösségi oldalakon a résztvevők percenként számolnak be az eseményekről. A virtuális mellett kialakult a demonstráció fizikai infrastruktúrája és logisztikája is: saját, aggregátorról működtetett elektromos csatlakozóik és wifi-routereik vannak, az a pár száz ember aki elfér, hálózsákban a parkban alszik, és folyamatosan hordják az ételt a szimpatizánsok.
A tüntetők önkormányzó szerve, a már említett közgyűlés esténként ülésezik: vezető nincs, csak moderátorok, a döntéseket minél szélesebb konszenzussal, a kisebbségi véleményeket is figyelembe véve hozzák. Mivel a parkot a tüntetők miatt nem lehet takarítani, a város vezetése egyre szigorúbb rendszabályokkal próbálja őket kordában tartani.
Az apátia a seggfejeké
Adj el mindent, vegyél borsszprét!
Részvényt vegyél, ne politikust!
Az empátiádat fejleszd
Marxnak igaza volt
Robin Hoodnak igaza volt
Ne fújj le, itt az anyám is!
Mentsél lovat, lovagolj bankáron
Arab tavasz, Wall Street-i ősz
(Forrás: New Yorker)
A New York-i politikusok és a rendőrség eleinte jóindulattal kezelte a tüntetéseket. Sokat amúgy sem tehettek ellene, mert Amerikában rendkívül szigorúan védik a gyülekezési és szólásszabadságot, másrészt a Zuccotti Park magánterület, melynek tulajdonosai hozzájárultak a tüntetésekhez.
Ahogy azonban nőtt a demonstrációk és a résztvevők száma, egyre több embert, alkalmanként egyszerre néha több százat vettek őrizetbe, elsősorban a kijelölt terület elhagyásáért és a forgalom akadályozásáért. A tüntetők ellen egy idő után a rendőrök könnygázt is bevetettek. Ez történt akkor is, amikor a tömeg a közeli Brooklyn-hídon vonult át a szomszédos Brooklynba, de mivel a járdán nem fértek el, az úttesteket is elözönlötték.
A tudósítások szerint a tüntetők többsége szerény anyagi hátterű családokból származik, akik elhitték az amerikai álmot, hogy minden rajtuk áll, ha tanulnak és szorgalmasak, előbbre tudnak lépni. Most viszont úgy érzik, büntetik őket, amiért hittek magukban. Lenne hát néhány szavuk a rendszer működtetőihez, a pénzügyi világ csúcsain ülő elithez: a Wall Street öltönyöseihez, akik szerintük ellopták a jövőjüket.
A tüntetések gyors elterjedéséhez bizonyosan hozzájárult az is, hogy a 2008-as pénzügyi válságot nem követte komoly kiigazítás. Akkor hetekig mindenki az évtizedek óta adottnak és legjobbnak tekintett gazdasági-pénzügyi-piaci modell alapvető újragondolásáról és a paradigmaváltás szükségességéről beszélt.
Ám a szavak elszálltak, a rendszerszintű kiigazítás elmaradt. A közeljövőre egyre több közgazdász-guru jósol a 2008-asnál is nagyobb válságot, amin a bankokat három éve még kisegítő, de minden korábbinál súlyosabban eladósodó kormányok már nem tudnak majd pénzinjekciókkal és válságmenedzseléssel felülkerekedni.
A hitelválság végső soron az adóterhek javát viselő társadalmi rétegeken, a közép- és az alsó-közép osztályon csapódik le és fog még inkább lecsapódni: azokon, akiknek a lassan felnövő gyerekei most életükben először az utcára mentek. Nem csoda, ha a közpénzből kistafírozott bankok által osztogatott milliós Wall Street-i jutalmakról és bónuszokról szóló beszámolók bicskanyitogatóan hatnak: a szociális demagógia által is szított indulatokat egyre nehezebb a szabadpiaci verseny szükségszerűségeiről szóló érvekkel elsimítani.
A tüntetők követelései azért túl általánosak, mert a problémák is túl mélyek. A 2000-es évek alterglobalista mozgalmait még semlegesíteni lehetett a pénzügyi és kereskedelmi világszervezetek megrendszabályozásával, hatáskörük és befolyásuk újragondolásával. Spanyolországban, Görögországban és most az USA-ban a tüntető fiatalok haragja már egyértelműen a teljes politikai-gazdasági elit ellen irányul.
Borítókép: AFP Fotós: Stan Honda