Index Vakbarát Hírportál

Négy túszt végeztek ki kolumbiai gerillák

2011. november 26., szombat 23:53

Négy túszukkal végeztek a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű szélsőbaloldali szervezet gerillái szombaton - közölte Juan Carlos Pinzón, a dél-amerikai ország védelmi minisztere. A négy kivégzett túsz közül három korábban a rendőrségnél egy pedig a hadseregnél szolgált. Ez utóbbit, José Libo Martínez őrmestert rabolták el a legrégebben -  tizennégy éve - húsz bajtársával, akik azonban időközben visszanyerték szabadságukat.

A túszokat tizennégy másik katonával és rendőrrel együtt tartotta fogva a FARC az ország egyik délnyugati őserdei területén. A hadsereg 45 napja indított műveletet a kiszabadításukra, miután információt kapott a túszok fogva tartásának a valószínű helyszínéről. A miniszter elmondása szerint szombat délelőtt a katonák megtámadták a gerillák Caqueta tartományban lévő táborát, majd az összecsapás után bukkantak rá a négy agyonlőtt túszra.

A FARC 1964 óta folytat harcot a kolumbiai kormány ellen, azt hangoztatva, hogy a szegények és gazdagok közötti egyenlőtlenségek megszüntetéséért küzd. Az elmúlt években  a szervezet jelentősen veszített erejéből. Juan Manuel Santos kolumbiai elnök csütörtökön kijelentette, hogy a gerillákkal folytatott csaknem félévszázados  harc a vége felé közeledik.

A FARC-nak valaha 17 ezer fegyverese volt, számuk mostanra 8 ezerre apadt. A gerillaszervezet korábban településekre is lecsapott, mára viszont arra kényszerült, hogy hegyvidékes területeken és dzsungelekben húzza meg magát a hadsereg ellene irányuló mind erőteljesebb csapásai elől.

Rovatok