Index Vakbarát Hírportál

Éljenző tömeg várta a kiszabaduló bosnyák háborús bűnöst

2012. március 9., péntek 12:06

Fikret Abdic akár újra is kezdheti a politizálást. 43 busz szállította a híveit a börtön elé.

Kiszabadult pulai börtönéből pénteken Fikret Abdic egykori bosnyák szakadár vezető, aki háborús bűnök elkövetése miatt tíz évet és kilenc hónapot - büntetésének kétharmadát - töltött börtönben.

A fegyintézet kijáratánál háromezres éljenző tömeg várta a 72 éves Abdicot, az elítélt híveit 43 busz szállította az Adria-parti városba a Bosznia északnyugati részén fekvő Velika Kladusából és környékéről, illetve máshonnan is.

Abdicot feltételesen helyezték szabadlábra.Nermin Puric, az Abdic nevével fémjelzett Demokratikus Népi Szövetség (DNZ) nevű párt szóvivője közölte pénteken, hogy a DNZ áprilisban tart tisztújító kongresszust, és amennyiben Abdic politizálni kíván, a párt kapui tárva-nyitva állnak előtte.

Fikret Abdic mozgását a bíróság nem korlátozza, szabadon visszatérhet Boszniába, de rendszeresen jelentkeznie kell a rendőrségen. Puric szerint Abdic egyelőre nem fog hazatérni, kladusai házát felgyújtották.

Abdicot 2002-ben húsz év börtönbüntetésre ítélte a károlyvárosi (Karlovac) bíróság a polgári lakosság és hadifoglyok ellen elkövetett háborús bűnök miatt, de három évvel később 15 évre mérsékelte büntetését a legfelsőbb bíróság.

Abdicot, az Agrokomerc vállalat tulajdonosát egykoron Bosznia egyik leggazdagabb embereként tartották számon, s népszerű politikus is volt. A boszniai háború idején szembefordult az Alija Izetbegovic vezette bosnyákokkal. 1993-ban  Bosznia északnyugati részén kikiáltotta a "Nyugat-boszniai Autonóm Területet". Ennek vezetőjeként több ezer fős hadsereget szervezett, és Bihac, Cazin, valamint Velika Kladusa környékén a bosnyák hadsereg ellen harcolt. Mintegy ötezer embert tartottak fogva az ellenőrzése alatt álló területeken felállított gyűjtőtáborokban, ahol többen belehaltak a kínzásba és a kényszermunkába.

A háború után, 1995-ben az egykori lázadóvezér Horvátországban keresett menedéket, és ott állampolgárságot kapott, de 2001-ben bíróság elé állították.

Rovatok