Index Vakbarát Hírportál

Kadhafi fia saját magát védené a bíróságon

2012. április 12., csütörtök 10:14

Slobodan Milosevic néhai jugoszláv és szerb elnökhöz hasonlón nem akar ügyvédeket fogadni, és egyedül látná el saját védelmét a bíróság előtt a megbuktatott líbiai diktátor, Moammer Kadhafi második fia, közölte csütörtökön az üggyel foglalkozó jogász, Ahmed al-Dzsehani. Szerinte legutóbbi találkozójukon Szeif al-Iszlám néhány jogi kérdést tett fel neki, és teljes határozottsággal mondta azt, hogy nem akar ügyvédet igénybe venni. "Mondtam neki, hogy igényeljen ügyvédet, de ő úgy akarja magát védeni, mint Milosevic" - mondta szerda este a jogász, aki a Tripoli és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) közötti kapcsolattartásért is felelős.

Szeif al-Iszlámot emberiesség elleni bűnökkel vádolta meg tavaly az ICC, és többször hasztalan kérte Tripolitól a kiadatását. Hágában azt mondják, hogy több hónapos zenteni fogsága alatt embertelenül bántak a vádlottal, bántalmazták és gyakorlatilag teljes elzártságban tartották, megfosztva őt emberi jogaitól. Miközben az ICC követeli Tripolitól Szeif al-Iszlám kiadatását, a központi hatalom nem tudja rávenni a zenteni felkelőket, hogy szolgáltassák ki a kormánynak.

A felkelők tavaly novemberben, Líbia déli, sivatagos részén fogták el a Kadhafi-fiút, és azóta a fővárostól, Tripolitól 160 kilométerre fekvő Zentenben tartják fogva egy titkos börtönben, és a városban akarnak ítélkezni felette. Háled az-Zintani, a helyi hatóságok szóvivője szerint a Kadhafi-fiúnak sok pénze és sok támogatója van még mindig fővárosban, és ők megpróbálnák őt megszöktetni, ezért jobb, ha Zentenben tartják őt fogva.

Rovatok