no

Index Vakbarát Hírportál

Elmaradt az örmény forradalom

2012. május 7., hétfő 00:39

Örményországban megtartotta befolyását a regnáló kormánykoalíció. Az Örmény Köztársaság párt (RPA), a Prosperáló Örményország párt (PAP) és a Jogállamiság párt mind újra bejutott a parlamentbe, de képviseltetni fogja magát az ellenzéki Örmény Forradalmi Föderáció (ARF) és az Örökség csoportosulás is, habár nekik nem sok beleszólásuk lesz a nagypolitikába. Nagy meglepetésként azonban az ellenzék igazi ereje, az Örmény Nemzeti Kongresszus (ANC), be se jutott a parlamentbe.

Az örmény választás eseményeit a szintén vasárnap szavazó többi országgal együtt percről percre itt olvashatja vissza>>>

Szerzs Szargszján államfő nagy győzelmet aratott ma este. Az ő általa vezetett RPA egyértelműen megerősödve került ki a választási versenyből. A Gallup előzetes adatai alapján 44,4 százalékkal maga mögé utasított legfőbb riválisát, a kormánykoalícióban korábban vele szövetséges PAP-ot, ami az előzetes számok alapján csak a szavazatok 28,8 százalékát kapta a 131 nemzetgyűlési helyért folytatott versenyben.

A választás az örmény demokráciának is nagy előrelépés lehet. Bár kisebb rendellenességek előfordultak, nagyobb szabálytalanságokat eddig nem jelentettek se a külföldi megfigyelők (akik közül több mint 600 van az országban), se az örmény hatóságok. Eddig egyedül néhány ellenzéki politikus jelezte, hogy túl magasnak tartja a részvételi arányt (ami 62 százalékkal valóban rekordnak számít), és választási csalásra gyanakszik.

Akik a leghangosabban hangoztathatják majd a fenti vádakat, azok valószínűleg a parlamentbe be nem jutó ANC tagjai lehetnek. A Levon Ter-Petroszján volt államfő vezette ellenzéki Örmény Nemzeti Kongresszus várhatóan ugyanis nem kerül be a nemzetgyűlésbe, mivel mint választási szövetség nekik hét százalékos támogatottságot kellett volna összeszedni a szokásos sima pártokra vonatkozó öt százalék helyett, de ez nem sikerült. Ter-Petroszján napközben úgy nyilatkozott, hogy tiszta választásokra számít, de a szavazás lezárulta után nem zárta ki, hogy utcai tüntetéseket szervez az ellenzék a szabálytalanságok miatt. Mivel a késő esti órákra még nem volt hivatalos eredmény Jerevánban eddig nem volt erőszakos összetűzés.

Ha elmaradnak is az előre ígért tüntetések még mindig Szargszján elnök előtt fog állni a kormányzás nagy feladata. Szargszjánnak jövő év februárjában kell újra a szavazók elé állnia (2013 februárjában lesz elnökválasztás), de nem mindegy hogyan használja egy évig a hatalmát. Elnöki választási programjában a demokratikus értékek és a polgárok törvény előtt egyenlőségének megteremtésének fontosságát hangsúlyozta. Nagy munka áll előtte, ha meg akarja győzni honfitársait, hogy előrelépés történt ezen a téren, mivel a szavazók 42 százaléka eleve nem várt semmilyen változást a mostani parlamenti választás előtt se.

Rovatok