Index Vakbarát Hírportál

Könyvet írtak Kadhafi szexrabszolgáiról

2012. szeptember 24., hétfő 13:45

Egy előző héten megjelent könyv szerint Moammer Kadhafi Líbia egykori államfője rendszeresen verte és megerőszakolta azokat az iskoláskorú lányokat, akiket azért raboltak el, hogy a szexrabszolgái legyenek. A francia Le Monde riportere, és egyben a könyv szerzője Annick Cojean szerint ez volt az egyik legfájdalmasabb kutatómunkája.

„Kadhafinak a nemi erőszak fegyver volt, egy eszköz, hogy uralkodjon mások felett. Nyílván a nőkön, mert ez könnyű, de a férfiakon is, úgy, hogy elvette a feleségeiket és lányaikat” – idézte Cojeant a Daily Mail. Cojean könyvében számos nő elmeséli történetét. Többségük még most sem heverte ki az őket ért traumákat, és sokukat családjuk is kitagadta.

Az egyik lányt, aki Szuraja néven szerepel a könyvben, 15 éves korában rabolták el 2004-ben Kadhafi emberei. Elmondása szerint úgy esett rá a választás, hogy egy iskolai látogatás során őt választották ki, hogy adjon egy csokor virágot a diktátornak. Kadhafi elfogadta a virágcsokrot, majd a lány fejére tette a kezét. Szuraja szerint ez volt a jel a diktátor emberei számára, hogy kell neki ez a lány.

Másnap egyenruhás nők jelentek meg Szuraja anyának fodrászatában Szirtében. Az egyenruhások szerint Kadhafi látni akarta a kislányt egy újabb „virágcsokor ceremóniához”. Szuraját elszakították családjától, órákon át vitték egy kocsiban, majd előkészítették a Kadhafival való találkozáshoz.

A lány szerint vért vettek tőle, hogy ellenőrizzék nem beteg-e, megmérték mekkorák a mellei, levetkőztették, majd megborotválták. Szuraját kihívó ruhákba öltöztették, majd Kadhafi hálószobájába vezették, ahol már várt rá a diktátor. Szuraja az első alkalommal ellenállt, de utána megtörték Kadhafi emberei. Kadhafi az elkövetkező öt évben többször megerőszakolta, megalázta és megverte.

Szuraja mellett más lányok és nők is meséltek a velük történtekről. Többen azt mondták, hogy szexfilmeket kellett nézniük, hogy így tanuljanak új trükköket. Volt, amikor egyszerre több lány volt Kadhafinál, de néha fiúkat erőszakolt meg. Egy lány szerint őt azzal vették rá a szexre a diktátorral, hogy a megígérték, hogy szabadon engedik a börtönben levő testvérét. A diktátornak egy titkos lakása is volt Tripoliban az ottani egyetemen, ahol a „diákokat szórakoztatta”.

Az egyik áldozat szerint Kadhafinak egy nap több lányra is „szüksége volt”. Míg életben volt, Kadhafit mindig női egyenruhás őrség kísérte. A könyv szerint azonban ezek a nők nem csak a diktátor biztonságáért feleltek, hanem egyben Kadhafi partnerei is voltak, akiknek mindig kéznél kellett lenniük.

Rovatok