Index Vakbarát Hírportál

A sasfejű esernyő összecsap az elefánttal

2012. december 7., péntek 08:55

December 7-én választásokat tartanak Ghánában. Az ország lakossága egyszerre szavazhat az új elnök személyéről és a parlament összetételéről is. Az elnököt négy évre választják és amennyiben pénteken egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok 50 százalékát, december 28-án tartanak egy második fordulót is. A BBC alapján foglaljuk össze a legfontosabb tudnivalókat.

Az egy kamarás parlamentbe idén az eddigi 230 helyett már 275 képviselőt fognak megválasztani. A jelöltetknek a győzelemhez elég egyszerű többséget szerezniük a választókerületeikben.

13 millióan jogosultak a szavazásra Ghánában, idén először pedig biometrikus eszközökkel is ellenőrizni fogják a választók személyazonosságát.

Az elnöki posztért nyolcan indulnak, de a szakértők szerint valójában csak két jelöltnek van reális esélye a győzelemre, köztük azonban szoros küzdelem várható. A jelenleg kormányzó Nemzeti Demokratikus Kongresszus (NDC) vezetője, John Dramani Mahama, valamint a legfőbb ellenzéki pártot, az Új Hazafias Pártot (NPP) irányító Dankwa Akufo-Addo közül fog kikerülni Ghána következő elnöke.

A legesélyesebb jelöltek

Az 54 éves Mahama már fél éve vezeti az afrikai országot, miután júliusban alelnökként ő lépett a váratlanul szívproblémái miatt meghalt John Atta Mills elnök helyére. Kampányát az "Egy jobb Ghánáért" szlogen köré építette fel, gazdasági növekedést, jobb energetikai ellátásokat, az oktatáshoz történő jobb hozzáférést és politikai decentralizációt ígérve.

Mahama az észak-ghánai gonja törzsből származik, jómódú családból, már az apja is parlamenti képviselő volt. Mahama rövid ideig Moszkvában is tanult a nyolcvanas években.

A legnagyobb ellenzéki párt jelöltje idén is a 68 éves Nana Addo Dankwa Akufo-Addo. 2008-ban csak kevés szavazattal veszített a második fordulóban Mills-szel szemben, ráadásul az első fordulóban még vezetett is. Választási szlogenje a 'Változást most, mozdítsuk előre Ghánát!", programja pedig elsősorban az oktatásra koncentrál. Akufo-Addoról köztudott, hogy nagy barátja a szabadpiaci kereskedelemnek és a liberális demokráciának, megválasztása esetén pedig ipari forradalmat, a korrupcióval szembeni harcot és az egészségügyi biztosítás kiterjesztését ígéri.

Alapító tagja jelenlegi pártjának, 2002 és 2007 között pedig a külügyminiszteri tisztséget is betöltötte.  Befolyásos kelet-ghánai családból származik, apja, Edward Akufo-Addo korábban elnöke volt az országnak.

Sasfejű esernyő vs. piros-fehér-kék elefánt

A Nemzeti Demokratikus Kongresszust az a Jerry John Rawlings alapította, aki 1981 és 1992 közötti katonai vezetőként, majd 1993 és 2001 között demokratikusan megválasztott elnökként irányította az országot. A párt magát szociáldemokratának nevezi, hitvallásuk szerint mindenkit megilletnek az egyenlő jogok és az egyenlő bánásmód. A 2008-as választásokon a 230 képviselői helyből 114-et szereztek meg. Pártlogójukon egy piros-fehér-zöld és fekete színű sasfejű esernyő látható.

Az Új Hazafias Pártot 1992-ben alapították a korábbi miniszterelnöknek, Kofi Busiának a támogatói. Lelkesen támogatják a szabadkereskedelmet, programjuk szerint egy magántulajdon-alapú demokráciát szeretnének. A párt megnyerte a 2000-es és a 2004-es választásokat is, 2008-ban pedig 107 képviselői helyet szereztek. Logójukon egy piros-fehér-kék alapon elhelyezett elefánt szerepel.

Az olaj nagyot dobott az országon

Ghána Afrika jelenleg egyik sikerországa, működö demokráciával és gazdasági fellendüléssel. (1984 óta évente átlagosan 4-8 %-kal nő az ország GDP-je.). 2010-ben találtak olajat és bár még vannak technikai nehézségek a kitermeléssel, ennek ellenére is érezni már a hatását.

Ugyanakkor gyakori félelem, hogy a hirtelen bejövő többlet egy jelentős részét rögtön el is szívja a korrupció. A sikerek ellenére pedig a gazdaság megérezte a világválságot is, a ghánai valuta, a cedi, idén 17 százalékkal romlott a dollárhoz képest.

A kampányban visszatérő elem volt a korábbi elnök, Jerry Rawling szereplése is, aki a közelmúltban többször próbálta meg visszaszerezni az irányítást a NDC fölött. Tavaly például a felesége hívta ki Millst a pártelnöki tisztségért, veresége után pedig új pártot alapított. Azonban a választási eljárási szabályok miatt idén nem tudtak még elnököt jelölni.

Várhatóan békés választások jönnek

A jelek kedvezőek. 2008-ban is rendben zajlottak a választások és utólag sem támadta meg senki az eredményt, annak ellenére sem, hogy a második kör is rettentő szoros eredményt hozott. Az idei választásokat számos ghánai és nemzetközi megfigyelő szervezet fogja figyelemmel kísérni, többek között a Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség és a brit Nemzetközösség is.

A választásokhoz köthető erőszakos cselekedetek valószínűsége sem túl valószínű. Ugyanakkor októberben kiszivárgott egy felvétel, melyen a NDK egyik képviselője, Yaw Boateng Gyan erőszakora történő felkészülés fontosságáról beszélt a párt aktivistáival. Gyan elismerte, hogy az ő hangja hallható a felvételeken, ugyanakkor szerinte azokat rosszindulatúan vágták meg, olyan dolgokat adva a szájába, melyeket ő sosem mondott. A rendőrség végül nem indított vizsgálatot az ügyben.

Amiatt is többen aggodalmukat fejezték ki, hogy a kampányban majd a jelöltek megpróbálják a maguk javára szítani a területi és etnikai különbségeket. Múlt hónapban például Mahama elnök egy észak-ghánai rendezvényen arra figyelmeztette az egybegyűlteket, hogy ne engedjék ki a kezükből azt a lehetőséget, hogy Ghána következő elnöke egy közülük származó ember legyen. Az ellenzék tiltakozott a megosztó megszólalás ellen.

Mindkét jelölt békés szavazásra szólította fel híveit, a hadsereg pedig megelőlegezendő bármiféle erőszakos cselekedetet, 5000 katonát vezényel az utcára a szavazás napján.

Rovatok