Index Vakbarát Hírportál

Megszűnik a romáknak adott hazatérősegély Franciaországban

2012. december 9., vasárnap 17:37

Megszűnik a Franciaországból önkéntes alapon hazatérő kelet-európai romáknak eddig járó segély „a következő napokban, még az év vége előtt” - jelentette be vasárnap Manuel Valls francia belügyminiszter.

„Megszüntetjük a humanitárius hazajutási segélyt, amely vonzóvá tette Franciaországot, s emiatt jött ide ez a lakosság” - hangsúlyozta a tárcavezető. Hozzátette, a romákat segítő civil szervezetek is egyetértenek abban, hogy a segélyezés visszaélésekre teremtett helyzetet.

A romániai és bulgáriai romák egy jelentős része a pénzügyi támogatásért cserébe önként vállalta a kiutasítást. A 2010 nyarán megkezdett kitoloncolások ellenére azonban nem változott a Franciaországban élő kelet-európai romák száma, amely évek óta 12 és 15 ezer között mozog, mindig ugyanazok a romák mennek haza és néhány hónap múlva ugyanazok is jönnek vissza.

A miniszter ugyanakkor jelezte: a Franciaországban több mint három hónapja bizonytalan körülmények között élő uniós állampolgárok hazautazásának költségéhez a francia állam továbbra is hozzájárul. Ez az összeg felnőttenként egy 50 eurós visszatérítés lesz, amit az érintetteknek azután utalnak majd át, miután hazatértek a származási országukba. Az önkéntes alapon hazatérő romák számára Párizs eddig felnőttenként 300, a gyermekek után pedig 100 eurós támogatást biztosított.

A francia bevándorlási és integrációs hivatal (OFII) adatai szerint tavaly mintegy 10 600 fő, köztük 2 ezer gyermek részesült a most megszűnő hazajutási segélyből.

A belügyminiszter azt is bejelentette, hogy a Franciaországban illegálisan tartózkodó nem uniós állampolgárok számára önkéntes hazatérés esetén a segély összege ezután az európai normáknak megfelelően fejenként 500 euró lesz, a jelenlegi 2 ezer euró helyett.

Rovatok