Index Vakbarát Hírportál

Lukasenko kikelt az EU ellen

2013. január 15., kedd 18:20

Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök azzal vádolta kedden az Európai Uniót, hogy nem kíván párbeszédet folytatni Fehéroroszországgal – írta honlapján a BELTA fehérorosz hírügynökség.

"Ha kapcsolatba akarnak velünk lépni, és az látják, hogy nálunk valami nincsen rendjén, és mi szintén nem kevés hibát látunk önöknél, akkor üljenek le a tárgyalóasztalhoz, és vitassuk meg a problémákat. De önök nem akarják ezt tenni, azaz önök nem akarják ezt (a kapcsolatokat) rendezni" – mondta nemzetközi sajtóértekezletén az államfő, aki szerint ehelyett a "demokratikus Európa vízumtilalmat vezet be".

A politikai foglyok szabadon bocsátásával kapcsolatos nyugati követelés kapcsán az országot 1994 óta vaskézzel irányító Lukasenko feltette a kérdést: hogyan követelhetik tőle, hogy szabadítson ki tömeges rendzavarás miatt független bíróság által elítélt személyeket.

A 2010. decemberi, vitatott tisztaságú elnökválasztás elleni tüntetés több résztvevőjét, közöttük elnökjelölteket többévi letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.

Az államfő hangsúlyozta: a fehérorosz légvédelem korszerűsítése nem a NATO európai rakétavédelmi rendszerének telepítésére adott válasz. Mint mondta, a légvédelem korszerűsítését régen, az európai rakétatelepítési terv előtt elkezdték, de "egyszerűen nem volt rá elég pénz".

"Még Oroszország, amely ellen ez a rendszer irányul, sem váltotta valóra a rakétavédelmi rendszerre adandó megfelelő válaszlépéssel kapcsolatos kijelentéseit" – tette hozzá a fehérorosz elnök, utalva arra, hogy az orosz fél kilátásba helyezte Iszkander rakétavédelmi rendszerek telepítését a Kalinyingrádi területre (megyébe).

Lukasenko, akinek országa január 1-jétől a Független Államok Közösségének (FÁK) soros elnöke, kijelentette: támogatja Oroszországot a volt szovjet köztársaságok közötti szoros integráció kiépítésére irányuló szándékában, és azon lesz, hogy visszavezesse Grúziát a közösségbe.

Mint mondta, grúziai látogatásra szóló meghívást kapott Miheil Szaakasvili grúz elnöktől, és élni kíván a meghívással. Vendéglátójával és Bidzina Ivanisvili kormányfővel Grúziának a volt szovjet köztársaságok többségét tömörítő FÁK-ba való visszatéréséről kíván tárgyalni.

Grúzia a 2008. augusztusi orosz-grúz konfliktus után kezdeményezte kilépését a szervezetből, és Maia Pandzsikidze grúz külügyminiszter 2012 decemberében például kijelentette: Grúzia a NATO- és EU-integráció mellett döntött, és nem kíván ettől eltérni.

Rovatok